7 °C Budapest

Döntött az Eurostat - érdemben csökkenhet az áht GDP-arányos hiánya

Pénzcentrum
2004. december 2. 08:40

Az Eurostat engedélyezte, hogy kormány az államháztartási hiány megállapítása során december 1-jétől állami bevételként tartsa számon a magánnyugdíj-pénztárakba befizetett összegeket - jelentette be tegnap Draskovics Tibor pénzügyminiszter. A határozat értelmében az aktualizált konvergencia-programban az államháztartás GDP-arányos hiánya jelentősen alacsonyabb lesz az eddig tervezettnél, és az euró 2010-es bevezethetősége könnyebben teljesülhet. Az Eurostat döntése meglepetésként értékelhető. Bár a pénzügyminiszter már a múlt héten jelezte, hogy támogatottságot tapasztalt brüsszeli illetékesektől a tervet illetően, ugyanakkor több szakértő is amellett érvelt, hogy nem várható az Eurostat pozitív hozzáállása az ügyben.

A döntés értelmében az Európai Uniónak a napokban elküldendő módosított konvergencia-programban a kormány már figyelembe veheti a magánnyugdíj-pénztárakba befizetett összegeket, így az uniós normák szerint számított államháztartási deficit 2004-ben az eredetileg tervezett 5.3%-os felső célérték helyett idén a GDP 4.5 százaléka, 2005-ben 3.8 százaléka lesz, míg a maastrichti kritériumokban szereplő 3%-os érték 2007-re válik teljesíthetővé.


A még májusban az Európai Bizottság részére benyújtott eredeti konvergencia-program szerint évente a GDP mintegy 0.5%-át kitevő mértékű deficitcsökkentést tervezett a kormány. Ennek menetrendje a következő lett volna: az idei 4.6%-os GDP-arányos államháztartási hiány után 2005-ben 4.1%-ra, 2006-ban 3.6%-ra, 2007-ben 3.1%-ra, és 2008-ban 2.7%-ra mérséklődött volna a deficit. Mindez (túlzottan) feszült tempót, következetesen szigorú költségvetési gazdálkodást igényelt volna a hátralévő években.

Érdemes hangsúlyozni, hogy az új menetrend szerinti 2008-as 1.8%-os GDP-arányos deficit csak abban az esetben érhető el a magánnyugdíjpénztári befizetések "jótékony" hatása segítségével, ha a kormány addig az eredeti elképzeléseknek megfelelő, azaz évi 0.6-0.7%-pontos deficitlefaragási sebességet valóban meg is tartja.

Az idei deficit érdemben felfelé módosult az év során (5-5.3%-os célsáv), így a későbbi évek célértékének elérhetősége jelentősen megnehezedett. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján reális volt a jelentős deficittúllépés minden egyes évben. Ezzel ellentétes hatású a magánnyugdíjpénztári befizetések hatása. A kettő eredőjeként készítette el a kormány az új menetrendet, mely továbbra is az euró 2010-es bevezethetőségét tűzi ki legfőbb célként.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az idei évben a magánnyugdíjpénztári befizetések egyenlegjavító hatása a GDP 0.8%-át, jövőre 0.9%-át, míg 2006 és 2008 közötti évente 1-1%-át teszi ki.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 7. 14:01