A Morgan Stanley legfrissebb becslése szerint a tavalyi 520 mrd euróval szemben csak 514 mrd euró lehet idén az összes kibocsátott államkötvény értéke az euró-zónában. A kibocsátás 2005-ben tovább csökkenhet, és mindössze 483 mrd eurót tehet majd ki. A bankház mostani becslései valamivel alacsonyabbak a korábban közölt előrejelzésekhez képest.
A kicsebb bruttó kibocsátási volumen mögött az olasz és a spanyol törlesztési rendben történt jelentősebb változás húzódik meg. A nettó kibocsátás a bruttó kibocsátás csökkenése ellenére jelentősen emelkedik 2004-ben, ugyanakkor 2005 lehet az az év - meglehetősen hosszú időszak után -, amikor a nettó kibocsátás is csökkenni fog.
A nettó kibocsátás csökkenése elsősorban Németország és Franciaország kisebb finanszírozási igényéhez köthető. Franciaországban a költségvetés helyzetét elsősorban az élénkülő gazdasági aktivitás és az ehhez kapcsolódó magasabb adóbevételek okozzák. Németországban a privatizációs bevételek azok, melyek kisebb kibocsátást indukálnak.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
- Hatalmas baleset volt az éjjel az M5-ösön
- Hétszázezer fölötti bírság - hatalmas büntetéseket kaphatnak a szabálytalankodó autósok
- Szakértő: Moszkva harcolva tárgyalna, Ukrajna 1991-es határokat akar
- Megmérgezhették az egyik legszebb balatoni fát a csopaki strandnál
- Jön egy fontos NAV-határidő, milliók múlhatnak rajta
- Magyar tudósok: döntő felfedezés a denevérkullancsokról
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


