Tegnap több módosító indítvány is érkezett a jegybanktörvény megváltoztatását célzó, Göndör István (MSZP), Dr. Bőhm András (SZDSZ), Dr. Gedei József (MSZP) képviselők által október elején benyújtott törvényjavaslathoz. Az alábbiakban elsősorban a kormánypárti képviselők módosító indítványait ismertetjük. Előre kiemelhető, hogy Koródi Mária és Kovács Tibor módosító indítványa szerint a Monetáris Tanács tagjaiként is tevékenykedő jegybanki alelnökök megőriznék tagságukat a Monetáris Tanácsban mandátumuk lejártáig. Dr Szabó Zoltán javaslata szerint a testület maximum 13 főre bővülne a jelenlegi 9 tagról.
Göndör István (MSZP), Dr. Bőhm András (SZDSZ), Dr. Gedei József (MSZP) javaslata szerint a Monetáris Tanács összetétele az alábbiak szerint változna meg: a monetáris tanács legalább kilenc-, legfeljebb tizenegy tagú testület lenne. A monetáris tanács tagjai megbízatásuk időtartama alatt munkaviszonyban állnak az MNB-vel. A Monetáris Tanács tagjai:
a) az MNB elnöke, mint a monetáris tanács elnöke ;
b) az MNB monetáris politikáért felelős alelnöke ;
c) további tagok, akiket hat évre a köztársasági elnök nevez ki.
Megjegyezzük (portfolio.hu), hogy az MNB-nek nincs monetáris politikáért felelős alelnöke, nehéz meghatározni, hogy a javaslattevők ezalatt mit értenek. A Göndör-Bőhm-Gedei javaslat szerint a Monetráis Tanács maximális létszáma 11 főre bővülne és két érvényes mandátummal rendelkező alelnök kerülne ki a testületből.
Koródi Mária SZDSZ-es és Kovács Tibor MSZP-sképviselők módosító javaslata szerint a c) pont szerinti tagok közül négy fő kinevezésére, illetve felmentésére a javaslatot az MNB elnöke teszi meg, amelyet egyetértése esetén - a miniszterelnök terjeszt a köztársasági elnök elé. A c) pont szerinti többi tag kinevezésére és felmentésére a miniszterelnök az MNB elnöke véleményének kikérésével tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. A c) pont szerinti tag megbízatásának megszűnése esetén az őt eredetileg javasló személy jogosult új tag kinevezését javasolni.
A Koródi-Kovács módosító javaslat szerint a monetáris tanácsi tagsággal rendelkező MNB alelnökök - ide nem értve a monetáris politikáért felelős alelnököt - monetáris tanácsi tagsága az eredeti megbizatásuk lejártáig megőrzik monetáris tanácsi tagságukat.
Dr Szabó Zoltán módosító javaslata szerint a monetáris tanács legalább tizenegy, legfeljebb tizenhárom tagú testületté alakulna. A monetáris tanács tagjai megbízatásuk időtartama alatt munkaviszonyban állnak az MNB-vel. A monetáris tanács tagjai :
a) az MNB elnöke, mint a monetáris tanács elnöke ;
b) az MNB monetáris politikáért felelős alelnöke ;
C) további tagok, akiket hat évre a köztársasági elnök nevez ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A c) pont szerinti tagok közül négy fő kinevezésére, illetve felmentésére a javaslatot az MNB elnöke teszi meg, amelyet - egyetértése esetén - a miniszterelnök terjeszt a köztársasági elnök elé. A többi tag kinevezésére és felmentésére a miniszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. A c) pont szerinti tag megbízatásának megszűnése esetén az őt eredetileg javasló személy jogosult új tag kinevezését javasolni. A monetáris tanács határozatképes, ha tagjai közül legalább hét jelen van. A monetáris tanács határozatait a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza, szavazategyenlőség esetén elnökének, illetve az elnök akadályoztatása esetén elnökhelyettesének szavazata dönt.
Ha Szabó Zoltán javaslata elfogadásra kerül, akkor a legfeljebb 13 tagú testületben az "erőviszonyok" a követekező képpen alakulhatnak:
Az MNB elnök javasol 4 tagot, melyhez továbbra is miniszterelnöki egyetértés szükséges. Őket mint konszenzusos tagok is említhetjük. Emellett ehhez közel sorolható az elnök és a jegybanki alelnök. A miniszterelnök így elméletileg maximum 6 tagot javasolhat. A két alelnök mandátumának lejártával kérdés, hogy a két hellyel mi lesz. Ha ide nem a jegybankelnök javasolhat új tagokat, akkor a mérleg éppen a "másik oldalra" billenhet.
Most a gyakorlat az lehet, hogy a miniszterelnök kijelöl max 4 új tagot, majd az alelnökök mandátumának lejártával újab kettőt.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








