22 °C Budapest

Vélemények a forint piacról - alapkezelők, elemző és üzletkötő (2.)

Pénzcentrum
2004. augusztus 19. 12:56

Három oldalról próbáltuk gyorsan megszondázni a piacot a kormányválsággal kapcsolatban: Alapkezelők: Duronelly Péter (Budapest Alapkezelő) és Orbán Gábor (Europool alapkezelő) Elemző: Török Zoltán (Raiffeisen) Üzletkötő: Gáspár Anna (ERSTE Bank) A szakember szerint a tegnapi eseményeknek csak igen korlátozott volt

Három oldalról próbáltuk gyorsan megszondázni a piacot a kormányválsággal kapcsolatban:

Alapkezelők: Duronelly Péter (Budapest Alapkezelő) és Orbán Gábor (Europool alapkezelő)

Elemző: Török Zoltán (Raiffeisen)

Üzletkötő: Gáspár Anna (ERSTE Bank)




A szakember szerint a tegnapi eseményeknek csak igen korlátozott volt a piaci hatásuk, nem elsősorban a politika mozgatja az eseményeket és a piaci folyamatokat. A mai három éves aukción bár az átlagosnak megfelelő volt az érdeklődés, ugyanakkor a közel 20 bp-os hozamemelkedés a bizonytalanság "lecsapódását" mutatja a piacban.

Bár Medgyessy lemondását követően rövid idő alatt közel 2 forinttal (kb. 1%-kal) gyengült a forint, ugyanakkor a hazai fizetőeszköz még jelenleg is viszonylag erősnek mondható. A nyár második felében megfigyelhető volt egy folyamatos hozamcsökkenés a másodpiacon, melynek egy minimális korrekciója nem nevezhető rendkívülinek.

A szakember természetesen hangsúlyozta, hogy még nem lehet tudni a politikai kimenetelt, így nem is érdemes jóslatokba bocsátkozni sem a forint helyzetének, sem a másodlagos hozamok várható alakulásának a kérdésében. A fő kérdés jelenleg az, hogy az SZDSZ kilép-e a hatalomból. Duronelly szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a hatalomból semmilyen politikai erő sem lép ki szívesen.

Az alapkezelő szerint eddig nagyobb horderejű döntés ( a bérfelzárkóztatási lépések és a Draskovics-féle költségkonrollt leszámítva) nem született, és a kormányzati periódus további szakaszában sem lehet erre számítani. Különösen a közelgő 2006-os parlamenti választások tükrében. A szakértő teljesen biztos abban, hogy bárhogy is alakuljon az elkövetkező napokban a helyzet, de a választások közeledtével - az eddigi tapasztalatokból kiindulva - az MSZP a pénzcsapok kinyitását helyezi majd előtérbe a népszerűségi mutatók feltornászásához, azaz a költségvetés helyzete másodlagos lesz.

A Pénzügyminisztérium az idei 4.6%-os deficitcélhoz való ragaszkodásáról szólva Duronelly elmondta, hogy az elmúlt években is megfigyelhető, hogy a PM minidg is erősen hitt a saját maga által kitűzött számok teljesíthetőségében, majd az utolsó hónapokban belátta, hogy ezek nem érhetők el. Bár a PM most a korábbiaknál is határozottabbnak tűnik, ugyanakkor az alapkezelő szerint az idei évben is valami hasonló helyzet állhat majd elő.



A piaci szakember a helyzet jobb átláthatósága érdekében három lehetséges verziót/kimenetelt vázolt fel:
1. A mostani zűrzavarosnak tűnő helyzet rövid időn belül rendeződik, Medgyessy Péter marad a helyén, és a viták kereszttüzébe került Csillag István helyére az SZDSZ mégis jelöl valakit. A piac ezzel párhuzamosan megnyugszik, a forint visszaerősödik a korábbi szintekre, illetve az államnpapírpiacon folytatódik a hozamcsökkenési trend.

2. A második verzió szerint marad egyben a koalíció, ugyanakkor a miniszterelnök személye változik. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a miniszterelnök esetleges lemondása "magával húzhatja" a jelenlegi pénzügyminisztert, Draskovics Tibort is, aminek akár komolyabb piaci hatása is lehetne (főként a jelenlegi költségvetési folyamatok tükrében.)

3. A jelenlegi helyzetben minimális valószínűséggel az is elképzelhető, hogy a koalíció felbomlik, és ekkor kisebbségi kormányzásra vagy új választások kiírására kerül sor. Mindez természetesen elhúzódó politikai bizonytalanságot von maga után, melynek komolyabb piaci hatásai lehetnek.

A szakértő szerint a mostani információk alapján az első forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek, a második kimenetelnek közepes valószínűséget tulajdonított Orbán, míg a harmadik verziónak a legkisebb a valószínűsége, ugyanakkor az sem nullával egyenlő.



Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője a kormányválság elmúlt 24 órájának eseményeit meglehetősen gyorsnak, s ezért meglepőnek találja. Ebből adódóan szerinte pillanatnyilag igen nehéz megjósolni a közeljövőt.

A szakértő két kimenetel mellett az alábbi forint árfolyamokat valószínűsíti:

1., gyors megállapodás a hét végén - 248-252 Ft közötti sávban mozoghat a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A gyors megállapodás sem hoz majd teljes nyugalmat a piacra, mivel októberben MSZP kongresszus lesz, mely tartogathat még meglepetéseket.

2., nincs gyors megállapodás: ez esetben 250-255 között mozoghat a forint az euróval szemben, s nem zárható ki, hogy érintjük a 260-as szintet is rövid időre.



Gáspár Anna, az Erste Bank treasury-jének üzletkötője a bankközi piac eseményeiről beszámolva elmondta, hogy 250-ig gyengült a forint az euróval szemben, ezen a szinten azonban már stabilnak tűnik a hazai valuta. A késő délután elsősorban a pozíció zárások miatt hozhat érdekességeket a három napos kereskedési szünet előtt.

Középtávon egyelőre csupán a fokozott bizonytalanság és az ebből adódó megnövekedett volatilitás az ami nagy biztonsággal feltételezhető. A konkrét piaci folyamatokat a következő napok egyelőre nehezen jósolható eseményei fogják befolyásolni. A konkrét személyi változások lesznek meghatározóak. Bizonytalan egyelőre, hogy ha a miniszterelnök személye változik, akkor az változást hozhat-e a pénzügyi tárca élén is.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.06.06 23:09
A hűtlenség napvilágra kerülése után az elválás vagy együtt maradás döntése egy nehéz és összetett k...
hrdoktor  |  2023.06.05 06:47
A nyári szabadság nem hoz automatikusan feltöltődést, csak ha a hossza és a minősége is megfelelő....
coachco  |  2023.05.30 15:32
Bizony, nem túlzok, ha azt mondom, tekintetünk mérföldeken, lelkünk századokon túl barangolt a napok...
vezetoi-coaching  |  2023.05.23 10:04
Jó, 2 napot késett (a bevezető mutatja, 2 napja kezdtem el…), de hadd szóljon…:-))) Például a macho...
hrbonbon  |  2023.05.18 15:51
Simonyi Judit ügyvezető igazgató Miért is vagyok egy kiválasztási folyamatban? LEHETŐSÉGEK:...
Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. június 7. szerda
Róbert
23. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?