Orosz Tibor érdekvédő az útdíj-megállapodás kapcsán arról beszélt: a fuvarozók nem adtak felhatalmazást, és nem fogadták el a kormány ajánlatát.
Összhangban vannak az uniós joggal azok a magyar jogszabályi rendelkezések, amelyek módosítják a devizahitel-szerződések tartalmát az azokban foglalt egyes tisztességtelen szerződési feltételek eltávolítása érdekében- írja az MTI.
Az Európai Unió Bírósága szerint összhangban vannak az uniós joggal a devizahitel-szerződések tartalmára vonatkozó magyar jogszabályok. A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék tájékoztatása szerint Nils Wahl főtanácsnok indítványában kiemelte, az uniós irányelv célja a fogyasztó és a kereskedő közötti szerződéses egyensúly helyreállítása a tisztességtelen szerződési feltételek semmisségének előírásával.
Az uniós irányelvvel tehát nem ellentétes az a magyar jogszabályi rendelkezés, amely a tisztességtelenségtelen szerződési feltételek eltávolításával a fogyasztói szerződést hatályban tartja - mutatott rá a svéd főtanácsnok.Az ügy előzménye, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság három kérdést tett fel az Európai Bíróságnak.
Az egyik szerint arra volt kíváncsi, hogy az Európai Bíróság egy korábbi ítélete azon rendelkezése, amely szerint a magyar bíróságok az alkalmazott árfolyamrés jogellenességének megállapítása után más, jogszabályban meghatározott árfolyam alkalmazásával orvosolhatják e jogellenességet, úgy értelmezendő-e, hogy a jogellenes helyzet orvoslására akkor is lehetőség van, ha a szerződés érvényben tartása az árfolyamkockázat viselésének kötelezettsége miatt ellentétes a fogyasztó gazdasági érdekeivel.
A főtanácsnok hangsúlyozta, hogy a szerződés egésze megsemmisítésének következménye, hogy a részletekben megfizetendő fennmaradó kölcsönösszeg azonnal esedékessé válik, ami meghaladhatja a hitelfelvevő pénzügyi képességeit, és ezért jobban bünteti őt, mint a hitelezőt. Azzal a körülménnyel, hogy tisztességtelen szerződési feltételek eltávolítása ellenére a fennmaradó szerződésekből eredő árfolyamkockázat továbbra is a fogyasztót terheli, a főtanácsnok megállapította, hogy a fogyasztó gazdasági érdeke nem értékelhető kizárólag az árfolyamkockázat szempontjából. A szerződés egészéből következő valamennyi gazdasági előny és hátrány ugyanis csupán együttesen, a szerződéskötés összes körülményére figyelemmel vizsgálható - húzta alá.
A főtanácsnok szerint, a nemzeti bíróság szerepe a tisztességtelen szerződési feltételek semmisségének megállapítására korlátozódik, e feltételek vagy e feltételekre tekintettel a szerződés más kikötéseinek módosítására azonban a nemzeti bírónak nincs lehetősége.
Következésképpen az uniós irányelvvel nem ellentétes az a magyar jogszabályi rendelkezés, amely a szerződés - tisztességtelen feltételek nélküli - hatályban tartását célozza.
A magyar bíróság azt is meg szerette volna tudni, hogy összhangban van-e az uniós irányelvekkel, illetve az uniós jog alapelveivel az, hogy a magyar Országgyűlés törvényi úton úgy módosította a devizahitel-szerződéseket, hogy az árfolyamkockázat terhét a továbbra is a fogyasztó köteles viselni. Nils Wahl ezzel kapcsolatban megállapította, hogy az irányelv nem akadályozza, hogy a jogalkotó bizonyos tisztességtelen kikötéseket törvények útján érvénytelenítsen az igen elterjedt, tisztességtelen banki gyakorlatok megszüntetése érdekében anélkül, hogy megsemmisítené az érintett szerződéseket.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Budai Központi Kerületi Bíróság végezetül azzal kapcsolatban vár iránymutatást, hogy az említett uniós szabályok és alapelvek megengedik-e azt, hogy a Kúria a fogyasztóvédelem területén olyan jogegységi határozatokkal irányítsa az alsóbb fokú bíróságok ítélkezési gyakorlatát, amelyek - véleménye szerint - nem átlátható eljárás keretében születnek. Ezt illetően, a főtanácsnok arra mutatott rá, hogy a Kúria által elfogadott jogegységi határozatok ugyan kötelezőek a magyar bíróságokra nézve, de egyáltalán nem akadályozzák azokat abban, hogy megvizsgálják az eléjük tárt szerződések uniós joggal való összhangját. Sem azt, hogy adott esetben e jognak megfelelő döntést hozzanak, eltérve a jogegységi határozattól az uniós jog elsőbbségének elve alapján. A főtanácsnok szerint semmi sem áll útjában annak, hogy a magyar bíróságok előzetes döntéshozatali eljárás keretében az uniós bíróságtól kérjék a Kúria jogegységi határozatai az uniós joggal való összhangjának megvizsgálását olyan esetekben, ha ezen összhang meglétével kapcsolatban kételyeik merülnek fel.
A főtanácsnok indítványában ezért annak kimondását javasolta az uniós bíróságnak, hogy a szóban forgó bírósági határozatok nem ellentétesek sem az irányelvvel, sem pedig az uniós jog egyéb rendelkezéseivel.
Az uniós főtanácsnok feladata, hogy - pártatlanul és függetlenül eljárva - a rábízott ügy jogi megoldására vonatkozó javaslatot terjesszen az uniós bíróság elé. Véleménye nem köti a bíróságot, de a végső ítélet az esetek jelentős részében egybeesik azzal.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.








