A férfi főnök azt javasolja, hogy az alkalmazottja írjon alá egy szerződést az irodában.

Példátlan botrány az Eximbanknál: azonnali hatállyal vágták ki a trükköző dolgozót, már a hatóságokat is bevonták

2026. március 21. 15:09

Az Eximbank Zrt. közleménye szerint egyik munkatársuk súlyosan visszaélt a bank nevével, ami jelentős reputációs kárt okozott. A bank azonnal megtette a szükséges jogi lépéseket, és az érintett dolgozót azonnali hatállyal elbocsátotta.

Az Eximbank Zrt. tájékoztatása szerint a visszaélés magánszemélyek között történt, és nem érintette a bank hivatalos üzleti tevékenységét vagy szabályos működését.

A közlemény szerint a bank nem kínál befektetési lehetőségeket magánszemélyek számára, és a jogsértő tevékenység a bank vezetésének tudomása nélkül zajlott. 

A bank hangsúlyozta, hogy a szóban forgó munkavállaló megtévesztő és félrevezető magatartása nem egyeztethető össze az Eximbank belső szabályaival és elvárásaival.

A visszaélés feltárását követően az Eximbank haladéktalanul feljelentést tett az illetékes hatóságoknál, és az érintett munkavállalót azonnali hatállyal elbocsátotta.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 12. 17:04
Előző cikkünkben megmutattuk, hol húzódnak 2026-ban a kereseti tizedek határai. Most kiszámoltuk, ho...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Holdblog  |  2026. október 10. 09:42
Highway to Hell. Főzöm szegény békát. Ötven celsius foknál már szemrehányóan néz rám. Ekkor leveszem...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32