6 °C Budapest
Hungarian money, forints, sticking out of a wallet, financial and economic concept,, close up

Kemény változások jönnek a családtámogatásokban, milliókat bukhatnak a figyelmetlenek

2023. október 17. 14:14 4 perc

Jövő évtől megszűnik jelenlegi formájában a csok támogatás, a babaváró hitel pedig kevesebbek számára lesz csak elérhető. Vagyis szűk három hónapja van azoknak, akik jövőre már nem lesznek jogosultak ezekre, ezért még idén szeretnék kihasználni a lehetőségeket. A Bankmonitor szakértői szerint ez nem minden esetben lesz már elegendő.

Jelenlegi formájában megszűnik a csok – családi otthonteremtési támogatás – jövőre, és egyelőre csak az biztos, hogy az úgynevezett preferált kistelepüléseken a jelenleginél kedvezőbb feltételekkel lesz elérhető a falusi csok. A többi település sem marad várhatóan támogatás nélkül, ám ennek feltételeiről egyelőre nem tudni konkrétumokat. Valószínű azonban, hogy 2024-től az újonnan megszületett gyerekek után járhat majd támogatás, így jó eséllyel kizárólag fiatal házaspárok számára lesz elérhető – írja a Bankmonitor.

Érdemes várni az új falusi csok-ra

Mivel a falusi csok összege jövőre jelentősen nő, aki ezt venné igénybe, annak a Bankmonitor szakértői szerint érdemes várnia. Például használt lakás vásárlására – amennyiben ezzel egyidejűleg korszerűsítés és/vagy bővítés is történik, gyerekszámtól függően 1-15 millió forint kapható 2024-ben, szemben a jelenlegi 0,6-10 millió forinttal. A meglévő ingatlan korszerűsítésére igényelhető összeg is jelentősen nő: a jelenlegi 0,3-5 millió forint helyett 2024-től 0,6-7,5 millió forint lehet a vissza nem térítendő támogatás. Fontos, hogy a falusi csok mellé jövőre is igényelhető lesz a szuperolcsó, maximum 3%-os kamatú csok hitel, aminek az összege gyerekszámtól függően 10-15 millió forint lehet.

A csok-hoz kapcsolódó támogatások miatt is érdemes sietni

A kormányrendeletben nem szereplő településeken jelenlegi formájában megszűnik a csok támogatás, mégpedig a hozzá kapcsolódó egyéb kedvezményekkel együtt: a lakásvásárlás illetékmentessége (ez alapesetben a vételár 4%-a), az új építésű lakások 5%-os áfájának és az építkezések 27%-os áfájának visszaigényelhetősége. Ezek együttesen egy 50 millió forintos használt lakás esetében akár 4,75 millió forint (2,75 millió forint csok, 2 millió forint illetékelengedés) pénzügyi előnyt is jelenthetnek, míg egy 80 millió forintos újépítésű ingatlannál (10 millió forint csok, 3,2 millió forint illetékelengedés, 3,81 millió forint áfa-visszaigénylés) akár 17,01 millió forint is lehet a tét. És akkor még nem beszéltünk a csok hitelről, aminek jövője a városokban egyelőre bizonytalan.

Tízből akár hét érdeklődő is elbukhatja 2024-től a babavárót

A babaváró hitel 2024-ben is megmarad, ám míg jelenleg a feleség nem töltheti igényléskor a 41. életévét, jövőre 30 év lesz a felső korhatár, ami komoly szigorítást jelent. Egyedi hitelszerződés-adatok alapján ugyanis az eddig kötött babaváró hitelek közel 60 százaléka esetében a nők életkora elérte vagy meghaladta a 30 évet a hitelfelvétel pillanatában, ami nagyságrendi becslést jelenthet arra vonatkozóan, hogy milyen mértékben változhat a termék piaca a jövőben. Budapesten azonban alacsonyabb a 30 év alatti, babaváró hitelt igénylő nők aránya (30%), mint vidéken (41,8%), így itt nagyobb csökkenés valószínűsíthető. (Annyi könnyítés azért van, hogy amennyiben a feleség várandós, akkor 2024-ben még a jelenlegi feltételekkel igényelhető a konstrukció.)

Mennyire szorít az idő?

A babaváró hitel esetében viszonylag jobb helyzetben vannak azok, akik még 2023-ban, a jelenlegi feltételekkel igényelnék azt, hiszen a bankoknak jogszabály szerint 10 napjuk van a bírálatra, ám ez az esetleges hiánypótlások miatt kitolódhat. Persze ez csak akkor igaz, ha a pár megfelel a babaváró személyi és banki feltételeinek, ugyanis a Bankmonitor saját számításai szerint az érdeklődők körülbelül 45%-a az adott pillanatban egy vagy több jogosultsági feltételt nem teljesít.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A babaváró igénylést ellehetetlenítő okok közül a legtöbb rövid időn belül orvosolható, ám nem minden esetben ilyen egyszerű a helyzet. Egy házasságkötés például viszonylag rövid idő alatt lebonyolítható, mint ahogy egy fennálló NAV tartozás is gyorsan rendezhető, ám például a KHR adatbázisból kikerülni legkorábban a fennálló adósság kifizetését követően 1 évvel lehet. (Ezért első körben mindenképpen célszerű ellenőrizni, hogy nem vagyunk-e esetleg negatív státusszal a KHR adatbázisban, ami szerencsére díjmentesen megtehető.) A folyamatos TB jogviszonyt illetően pedig az a kulcskérdés, hogy mennyi idő van még hátra a minimálisan elvárt 3 évből, hiszen nagyon nem mindegy, hogy hetekről, hónapokról, esetleg évekről van-e szó.

Azok számára, akik a jelenlegi feltételekkel igényelnének csok támogatást, azonban mindenképpen érdemes sietniük! Bár szűk 3 hónap van még hátra az évből, a lakásvásárlás és a hiteligénylés meglehetősen hosszadalmas procedúra, egy lakáshitel átlagos átfutási ideje például 1-1,5 hónap, legalábbis, ha minden zökkenőmentesen megy. Még hosszadalmasabb a dolog akkor, ha lakást is el kell még addig adni, különösen akkor, ha csok-kal vették, és az új ingatlanra szeretnék azt átvinni. A megfelelő ingatlan megkeresését és az esetlegesen szükséges hitelfinanszírozást ebben az esetben célszerű azonnal elindítani, amiben segíthet egy hitelszakértő, hiszen ő tisztában van az ügymenettel és az esetleges buktatókkal, amelyek miatt esetleg időt veszíthetünk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?