A Pénzcentrum Hetifókuszában szakértőket és elemzőket kérdeztünk arról, milyen gazdasági folyamatokra számítanak 2026 második felében
Június 9-től újabb gazdaságvédelmi intézkedés lép életbe, a magyar kisvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek hitelt az MFB Pontokon - jelentette be Varga Mihály a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint.
A pénzügyminiszter kiemelte: ez a jelenlegi legkedvezőbb és legolcsóbb finanszírozási lehetőség a válság alatti működéshez és a gazdaság újraindítását követő versenyre való felkészüléshez is.
Hangsúlyozzák, a kormány célja, hogy minden életképes vállalkozás segítséget kapjon a válság leküzdésében és részt vegyen a gazdaság újraindításában.
A kormány májusban döntött arról, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves keretének módosításával összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez - emlékeztetett Varga Mihály.
A tárcavezető elmondta: a hazai vállalkozások a gazdaság újraindításának motorjai, ezért a lehető legkedvezőbb forrásokat és feltételeket kívánjuk nyújtani a cégek számára. A nulla százalékos kamat mellett elérhető hiteltermék az eddigi beruházási célok mellett önálló forgóeszköz- és likviditás-finanszírozást is biztosít a vállalkozások számára.
A program keretösszegének 50 százaléka beruházási célra, 50 százaléka pedig a likviditás és működés finanszírozására fordítható. A felvehető legmagasabb hitelösszeg beruházási hitelcél esetén 150 millió forint, forgóeszköz és likviditás finanszírozás esetén pedig 300 millió forint lehet. A nulla százalékos hitel június 12-től igényelhető országszerte, az MFB Pontok hálózatában.
Sipos-Tompa Levente, az MFB Pontok hálózatát működtető Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy a program fémjelzi a teljes gazdaságélénkítő intézkedéssorozat filozófiáját: nemcsak arra biztosít lehetőséget a vállalkozásoknak, hogy átvészeljék ezt az időszakot, hanem arra is, hogy sikeres résztvevői legyenek a gazdaság újraindulásának és további fejlődésének.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ennek érdekében a program igénylési feltételeit és a lehetséges hitelcélokat úgy határozták meg, hogy a lehető legtöbb vállalkozásnak segítséget nyújthassanak a kamatmentes finanszírozás segítségével.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program feltételrendszerének megfelelően a hitel felvételére devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén - a közép-magyarországi régió kivételével - székhellyel, telephellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén - a közép-magyarországi régió kivételével - fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások jogosultak.
A hitelprogramról bővebb információ az MFB weboldalán, illetve a Széchenyi2020 oldalon található - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







