Új országos nagybank indult Magyarországon: versenytársat kap az OTP?

2019. november 6. 11:30

Közel 2300 milliárd forintos mérlegfőösszegével az ország ötödik legnagyobb hitelintézete lépett piacra a takarékok és a Takarék Kereskedelmi Bank országos egyesülése nyomán. Az így létrejött Takarékbank saját tőkéje 120, jegyzett tőkéje 70 milliárd forintra emelkedett, hitelállománya eléri az 1400, betétállománya pedig az 1700 milliárd forintot. A fúziók révén az országos Takarékbank ügyfeleinek száma több mint 1,1 millióra nőtt, 750 fiókjával és 15 Takarék mobil bankfiókjával a legnagyobb, országos fiókhálózatot üzemelteti.

2019. október 31-én 11 takarékszövetkezet és 2 bank cégjogi egyesülésével befejeződött az a majdnem ötéves folyamat, amelynek során a korábbi közel 120 takarékszövetkezetből mára egyetlen, országos lefedettségű, univerzális kereskedelmi bank jött létre. Az utolsó fúzióban a 3A Takarékszövetkezet, a Békés Takarék Szövetkezet, a CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezet, a Dél TAKARÉK Szövetkezet, a Fókusz Takarékszövetkezet, a Hungária Takarék Takarékszövetkezet, a KORONA TAKARÉK Takarékszövetkezet, az M7 TAKARÉK Szövetkezet, a Nyugat Takarék Szövetkezet, a Pátria Takarékszövetkezet és a TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet, valamint a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és az eddig regionálisan működő Takarékbank Zrt. vett részt. Valamennyi hitelintézet ügyfeleit, dolgozóit, teljes fiókhálózatát, betét- hitel- és szerződésállományait a Takarékbank Zrt. vette át.

A Takarék Csoporthoz tartozó 13 hitelintézet cégjogi egyesülésével párhuzamosan sikeresen lezárult a fúziókat kísérő informatikai átállás, amely több mint egymillió ügyfél betét-, hitel- és számlaszerződését érintette. Ezzel együtt a netbankban a bankszünnapokat követő hirtelen túlterhelés miatt egyes ügyfelek esetében ma előfordulhatnak átmeneti lassulások, fennakadások, de a bank szakemberei felkészültek az esetleges fennakadások kezelésére.

A fúziókkal a Takarékbank megszünteti az eddig óriási költségeket okozó átfedéseket, a szervezetek közötti párhuzamosságokat, egységesíti a takarékok eltérő termékpalettáit, a fiókhálózatot, az arculatot, az értékesítési és marketingtevékenységet, a belső szabályozást, valamint folytatja az informatikai rendszerek konszolidációját. Az átalakítások és átszervezések révén jelentősen csökkennek a működési költségek, 2023-ra mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben 10 százalékos piaci részesedés és évi 30 milliárd forint körüli adózott eredmény fenntartható elérése a cél.

Az ügyfelek számára számos előnnyel jár a takarékok egyesülése: a fejlesztési folyamat részeként, ütemezetten, egységesített, versenyképes termékeket vehetnek igénybe, a közös, modern informatikai rendszer pedig egyszerűsíti és gyorsítja a kiszolgálást. A Takarékbank szolgáltatásai a folyamat végén minden csatornán elérhetővé válnak: hagyományos ügyintézéssel, telefonon és interneten, illetve ezek személyre szabott kombinációjával.

Az egyesült Takarékbank a családok és generációk bankja lesz, amely tipikus élethelyzetekre kínál komplex, innovatív megoldásokat családok, fiatalabb és idősebb nemzedékek, fővárosi és városi lakosok számára egyaránt. Tovább erősíti pozícióit a kkv-k körében és az agráriumban, emellett nyit a fiatalabb és a városi, fővárosi lakosok, vállalkozók felé is. A közösségek bankjaként a helyi közösségek és vállalkozások fejlődését, egymás közti szerveződését, együttműködését, a helyi start-upok piacra lépését segíti elő. Az országban messze a legnagyobb fiókhálózata révén továbbra is biztosítja a fővárosi és vidéki lakosok, vállalkozások és intézmények korszerű pénzügyi termékekkel való ellátását, hozzájárul az esélyegyenlőség megteremtéséhez és a vidék felzárkóztatásához.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója történelmi jelentőségűnek nevezte a Takarékbank országos elindulását.

Közel két év leforgása alatt 56 hitelintézet teljes, országos fúzióját hajtottuk végre, ami példátlan teljesítmény a hazai bankpiac történetében. Ezzel az ország ötödik legnagyobb, univerzális hitelintézete jött létre, amely a korábbi takarékszövetkezetek értékeit ötvözi a korszerű, innovatív kereskedelmi banki gyakorlattal

- hangsúlyozta Vida József.

A Takarékbank jelentős üzleti korszerűsítést tervez, új termékekkel és szolgáltatásokkal, új, korszerű, digitális csatornák alkalmazásával kívánja piaci pozícióját erősíteni, miközben a hagyományos banki ügyintézést is széles körűen biztosítja ügyfelei számára.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm