Óriásbombákat emelnek ma ki a Dunából: kiürítésre, útlezárásra számíthatunk

MTI
2019. március 23. 09:00

A Magyar Honvédség tűzszerészei a szombati nap folyamán emelik ki és hatástalanítják a Duna budafoki szakaszán megtalált két darab egyenként egytonnás robbanótestet. A rendőrség a művelet idejére 1 kilométeres körben kiüríti a városrészt, valamint lezárja a 6-os számú főutat, és a MÁV Kelenföld-Érd alsó-Tárnok közötti szakaszán is szünetel majd a vonatközlekedés.

A Duna fővárosi, XXII. és XXI. kerületek közötti szakaszán tavaly ősszel megtalált két darab, egyenként egytonnás, második világháborús amerikai bomba kiemelését és hatástalanítását 2019. március 23-án szombaton hajtják végre a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái.

A művelet idejére a környéken élők és dolgozók biztonsága érdekében Budafokon 1 kilométer sugarú körben a BRFK kiürítést rendelt el.

Az érintett területet a lakosságnak és az ott dolgozóknak legkésőbb délelőtt 10 óráig el kell hagynia, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhetnek vissza. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata a lakosság számára három befogadó helyet jelölt ki, valamint a folyamatos egészségügyi ellátásra szorulók szállításáról és felügyeletéről is gondoskodik.

A robbanótestek kiemelése és hatástalanítása idejére, várhatóan szombat délelőtt 10 órától a 6-os számú főút Savoya Park és a budafoki lehajtó közötti szakaszát lezárják, a MÁV székesfehérvári vonalán Kelenföld-Érd alsó-Tárnok közötti szakaszon szüneteltetik a vonatközlekedést.

A kiürítéssel érintett területen található közösségi közlekedési megállókban szombaton reggel a buszjáratokra már csak felszállni lehet majd, várhatóan 10 órától pedig a területet elkerülik a tömegközlekedési eszközök, buszjáratok a hatósági zárás feloldásáig. A kiürítéssel érintett terület biztonságáról a rendőrség gondoskodik.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kiürítési területen található háztartások postaládáiba tájékoztatókat juttatott el Budafok-Tétény Önkormányzata, a kiürítéssel kapcsolatos tudnivalókról Budapest Főváros Kormányhivatala honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. A kiürítés során a mozgásukban korlátozott, idős vagy várandós lakosok szállításának megkönnyítése érdekében Budafok-Tétény Önkormányzata különbuszokat állít forgalomba.

A 2018 októberében megtalált robbanótestek a lakosságra, valamint a vízi és szárazföldi közlekedésre eddig nem jelentettek közvetlen veszélyt, kiemelésükre azonban a Duna alacsony vízállása miatt az elmúlt időszakban nem volt lehetőség. A műveletet Budapest Főváros Védelmi Bizottság koordinálása mellett a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, a Budapesti Rendőr Főkapitányság, Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, a BKK, a MÁV, a Fővárosi Csatornázási Művek és Budapest Főváros Kormányhivatala készítették elő.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?