28 °C Budapest

Fontos változás előtt áll a magyar bank: minden ügyfelet érint

2018. június 25. 11:00

Már csak néhány nap maradt hátra az MKB Bank digitális rendszerének átállásáig. Az átállás ideje alatt a bank számos szolgáltatása nem lesz elérhető, többek között a bankfiókok is zárva lesznek.

Hetényi Márk vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a későbbiekben sokkal gyorsabban lesznek képesek új szolgáltatásokat bevezetni, az új rendszer elősegíti majd a nyílt bankolást. Az utóbbi 10 évben nem volt olyan bank Magyarországon, amely ekkora rendszerátállást hajtott volna végre.

Az átállás folyamán más, egyéb rendszereket is integrálni kell az új rendszerbe, többek között ezért is fog több napig tartani az átállás. Az új rendszernek köszönhetően akár több százezer új ügyfél kiszolgálására is képes lesz a bank. Jelenleg 175 ezer olyan lakossági ügyfele van a banknak, akik aktívan bankolnak, vállalati oldalon ez a szám jelenleg 40 ezer.

Koczka Dániel, az átállás digitális vezetője elmondta, hogy az átállás előkészületei már két és fél éve tartanak. Jelenleg arra törekednek, hogy az átállás levezénylése zökkenőmentes legyen. Az adatok migrációját egy külön auditor cég fogja ellenőrizni, felügyelni. Mostanra már a Magyar Nemzeti Bank hivatalos engedélyét is megkapták arra vonatkozóan, hogy az átállás ideje alatt bankszünnapokat tarthasson az MKB.

Kovács Larissza, a bank digitális ügyfélélmény igazgatója elmondta, hogy a bankkártyákat fogják tudni használni az ügyfelek készpénzfelvételre és vásárlásra is. Fontos azonban, hogy az átállást megelőzően az ügyfelek biztosítsák, hogy elegendő fedezet legyen a kártyán, ugyanis az átállás ideje alatt nem fognak tudni befizetéseket, beérkező átutalásokat jóváírni az ügyfelek számláin. A június 29-ig nem teljesülő megbízások csak az átállást követően fognak teljesülni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kártyán kívül elérhető lesz továbbá az MKB Pay szolgáltatása is, tehát ezen keresztül is képesek lesznek vásárolni a bank ügyfelei.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19
Agrárszektor  |  2026. július 26. 07:45