Csaknem öt év után véget érhet az intézkedés, amely több mint 200 ezer lakáshiteles törlesztőrészletének emelkedését akadályozta meg.
Újabb rekordott döntött a diákhitelek kamata, a szabadon felhasználható kölcsön után csupán 2,3 százalékos kamatot kell fizetni 2017 második felében.
Tovább csökken a Diákhitel1 kamatszintje, 2017 második felében csupán 2,3 százalék lesz a kamatláb, ami a Diákhitel1 történetének ez a legalacsonyabb kamatszintje. A Diákhitel2 kamatszintje is csökken (3,45 százalékra), igaz, a hallgatók továbbra is az államilag támogatott, 2 százalékos kamatot fizethetik.
- mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.
Összesen eddig 380 ezer diákhitel szerződést kötöttek, ebből:
- 144 ezren már visszafizettek,
- 200 ezer szerződés aktív és
- 20 ezer ügyet adtak át a NAV -nak.
A maradék szerződések jellemzően a fizetésszüneteltetési szakaszban vannak.
Az átlagos törlesztőrészlet egyébként 10 ezer forint környékén alakul, de gyakori az előtörlesztés. A kötelezően előírt törlesztés 170 százalékát fizetik az adósok havonta.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Diákhitel1-et 3800 fő vette fel az utóbbi félévben, a Diákhitel2-t pedig 1500-an igényelték sikeresen. Egyre többen indítják el az igénylésüket a tanulmányi rendszeren belül, ezen a trületen még a jövőben fejlődés várható.
Egyébként egyre többen törlesztik a hitelüket bankkártyás befizetéssel. Ennek előnye lehet, hogy ha hitelkártyával fizetünk, akkor a fix befizetéseink után visszatérítést kaphatunk a abnkunktól, ennek mértékeiről a Pénzcentrum kalkulátorában tájékozódhatsz részletesen.
Címlapkép: MTI/Soós Lajos







