10 °C Budapest

Ezzel most százezreket spórolhatnak a volt devizahitelesek

2016. augusztus 10. 18:03

Az elszámolás és a forintosítás az árfolyamgátas ügyfelek tartozását és kamatszintjét is csökkentette, ugyanakkor az eredeti árfolyamgátas szerződési periódust követően - törvényi rendelkezések szerint - akár 15 százalékkal is emelkedhetnek a törlesztőrészletek. Az MNB ezért felhívja a (volt) árfolyamgátas jelzáloghiteles fogyasztók figyelmét arra, hogy magasabb törlesztőrészlet önkéntes vállalásával jelentős későbbi terhektől mentesülhetnek.

A tavaly forintosítással érintett, korábbi árfolyamgátas deviza alapú jelzáloghitel-szerződéseknél a forintosítási törvény külön kedvezményszabályt határozott meg. Eszerint a (volt) árfolyamgátasok törlesztőrészlete 2015 februárjától (azaz a forintosítás utántól) nem haladhatja meg a januári törlesztés mértékét. E korlát - a kamatváltozás vagy kombinált hitel hatásait nem számítva - az adott szerződésre megkötött árfolyamgát kezdetétől 60 hónapig érvényes - írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az árfolyamgát törvény szabályai alapján az árfolyamgátba belépett fogyasztóknak a belépést követő 60. hónap végét követően meg kell kezdeniük a gyűjtőszámlán felhalmozott tartozás fizetését, amely a törlesztőrészletek - törvény szerint szabályozott - növekedését vonja magával. Az elszámolás és forintosítás hatására az árfolyamgátas szerződéseknél is összességében csökkent a fennálló tartozás, továbbá a kamatmérték a tisztességes kamatszintre csökkent. Az elszámolás pozitív hatását jól mutatja, hogy az árfolyamgátas gyűjtőszámlák 92 százaléka megszűnt.

Ugyanakkor a forintosítás velejárója, hogy a döntően svájci frank alapú jelzáloghitel szerződések esetében a tartozások 256,47 forint/svájci frank árfolyamon történt forintosítása a törlesztőrészletek természetszerű emelkedésével járt volna a 180 forintos svájci frank árfolyamhoz képest. Ezért az árfolyamgátas szerződések védelme érdekében a forintosítási törvény továbbra is fenntartotta a törlesztőrészletekre vonatkozó korlátot, azaz a törlesztőrészletek mértéke nem haladhatja meg - az árfolyamgát kezdetétől számított 60 hónapig - a 2015. januárban fizetett, 180 forintos svájci frank árfolyamon számított törlesztőrészlet mértékét.

A törlesztési korlátra tekintettel, az eredeti árfolyamgátas és a forintosításkori rögzített árfolyam különbségéből eredően törlesztési különbözet keletkezik, amelyet a pénzügyi intézmények (hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások) nyilvántartanak. Az így keletkező különbözetek a nem esedékes követelésrészekkel megegyező módon kamatoznak. A havi törlesztés mértékét az árfolyamgát lejártát követően az érintett pénzügyi intézmények a jogszabály alapján legföljebb 15 százalékkal növelhetik majd meg. Ha szükséges, ennek betartására a törlesztési futamidőt meg is növelhetik az adós (vagy legfiatalabb adóstársa) 75. életévének betöltéséig.

Minél hosszabb viszont a futamidő, az adósnak összességében annál nagyobb összeget kellene fizetnie kamatként ugyanazon hitel kapcsán.

Az MNB ezért már a forintosításkor fogyasztói tájékoztatóban hívta fel a figyelmet arra a törvényi lehetőségre, hogy az érintett adósok - ha anyagilag megtehetik - a 60 hónapos periódus alatt kezdeményezzék pénzügyi intézményüknél szerződésük módosítását, és vállalják magasabb törlesztőrészlet fizetését.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

E lépés kétségtelenül a havi törlesztés átmeneti növekedésével, illetve esetlegesen szerződésmódosítási díj megfizetésével jár (törvény adta kedvezmény viszont, hogy a módosítást nem kell közjegyzői okiratba foglalni, tehát ennek nincs költsége). Cserébe azonban az árfolyamgát 60. hónapja után az adósok elkerülhetik a törlesztőrészletek jelentősebb emelkedését, továbbá a futamidő kitolódásának kockázatát. Terheiket tovább enyhíti, hogy a forintosítás óta eltelt időszakban - a jegybank kamatcsökkentési lépéseinek is köszönhetően - a fair banki törvény előírása alapján mérséklődhettek meglévő jelzáloghitelszerződéseik kamatai, s így törlesztésük is.

Az MNB Fogyasztóvédelmi honlapján részletes tájékoztatót tett közzé, amelyen keresztül tájékozódhatnak az érintett (volt) árfolyamgátas fogyasztók a magasabb törlesztőrészlet vállalásának, illetve a hitel előtörlesztésének lehetőségéről.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. április 11. 15:38
Ez a legjobb részvénykereső A fiscal.ai egy olyan részvényszűrő szolgáltatás, amelyet mesterséges in...
Holdblog  |  2026. április 11. 11:08
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára ma...
MEDIA1  |  2026. április 11. 10:46
Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt időszakban, amióta beesett a Fidesz népszerűsége, sorra adta a...
Összkép  |  2026. április 11. 00:20
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarorszá...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 11. 15:34