A digitális fizetések fejlődését Magyarországon a technológiai innovációk mellett leginkább a szabályozás alakítja.
Volt már arra példa, hogy egy autógyártó modelljeit kedvezményes kamatokkal vihettünk haza, ha kölcsönből vettük meg a gépjárművet. Ezzel a lehetőséggel élt most a Nissan is, most az autóikat már 2,5 százalékos kamattal is megvehetjük. Hol van a trükk a konstrukcióban?
Korábban már írtunk arról, hogy a lakáshitelek igen kedvező, öt százalék körüli kamatánál is olcsóbban juthatunk autóhitelhez. A mostani akcióban azonban nem Skodát, hanem Nissant vehetünk akciósan, az új autókat ugyanis más 2,5 százalékos teljes hiteldíj mutatóval (THM) is elvihetjük.Ez vajon átverés?
Persze a kedvező kamatozás mögött sokan azonnal trükköt sejtenek, hiszen az általános vélekedés szerint "az autó amint kigördül a szalonból, máris 30 százalékkal kevesebbet ér". Ez alapján pedig nehezen érheti meg az autót fedezetként felajánlani.
A pénzügyi konstrukcióról egyébként nincs tájékoztatás az autómárka honlapján, azonban valószínűleg a mostanában népszerű, autólízing konstrukciónak köszönhetően ilyen kedvező az ajánlat. A kedvező kamatok egyébként a hónap végéig elérhetők, viszont péntekig még extra kedvezményt is kaphatunk. Két modellt néztünk meg:
- A Qashqai esetén 200 ezer forintot,
- A Juke-nál pedig a 200 ezer forinton felül további 360 ezer forint lehet a kedvezmény.
Mennyit kell fizetnünk az autóért?
Ha a nagyobb autó, a Qashqai megvásárlásában gondolkodunk, akkor az alapmodellért 5 millió forintot kell kifizetnünk. A mostani akció miatt ez 4,8 millióra csökken, aminek a felét (2,4 millió) tesszük le. A lízing összege így 2,4 millió forint lesz, ami a 2,5 százalékos THM-mel és öt éves futamidővel számolva 42 ezer forintos törlesztőrészletet jelent.
Az olcsóbb modell, a Juke esetén viszont a péntekig kapott kedvezmény nagyobb, így az alapmodellhez már 3,9 millióért is hozzájuthatunk. Ennek köszönhetően a hitelösszeg példánkban 1,95 millió lesz (ami megegyezik az önerő összegével), ami öt éves futamidővel és 2,5 százalékos THM-mel számolva 35 ezer forint lesz. A kamatok egyébként itt is elenyészőek, az öt év alatt összesen 131 ezer forintot fizethetünk vissza.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mik a kedvezmény buktatói?
A kedvezményes ajánlatoknál érdemes az apróbetűs részekre is odafigyelni, ez itt sincs másképp. A fenti árkedvezmények már csak péntekig kihasználhatók, így ha addig nem írjuk alá az autó adás-vételi szerződését, akkor már valamivel drágábban juthatunk az új autónkhoz. Arra sem árt odafigyelni, hogy a fenti adatok az alapmodellekre vonatkoznak, így ha további extrákat szeretnénk az autóba, akkor azért plusz pénzt kell fizetni. A Juke esetében az alapmodellben például nincs klímaberendezés sem.
Ez egyébként lehet kedvező irányú és kedvezőtlen irányú is, de a jelenlegi jegybanki kamatláb mindenesetre jelentősen alacsonyabb a múltbeli kamatoknál. Matolcsy György ígérete szerint a jelenlegi, 1,35 százalékos alapkamat 2017 végéig nem lesz magasabb. A hitel felvételekor mindenesetre nem érdemes kicentizni a törlesztőrészletet inkább számoljunk azzal, hogy a havi fizetendőnk megugorhat.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








