Lakáspiaci fordulat, pénzügyi csapdák, hitelkönnyítések és társadalmi kérdések, amelyek már most meghatározzák a következő évek döntéseit.
A banki elszámolással elolvadt az árfolyamgátba belépett devizahitelesek gyűjtőszámlákon lévő tartozásának 92,2 százaléka, és megszűnt a gyűjtőszámla-szerződések több mint 85 százaléka - mondta Kovács Erika, a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) elnöke, aki szerint annak, akinek a helyzete megengedi, érdemes ezután a rögzítettnél magasabb törlesztést vállalnia.
A gyűjtőszámlákon lévő 32,75 milliárd forintból a banki elszámolások során 30,41 milliárd forintot írtak jóvá a pénzügyi intézmények - vagyis ennyivel csökkent a számlatulajdonosok tartozása -, így e számlákon mindössze 2,34 milliárd forint maradt - ismertette Kovács Erika. Az elszámolás előtti 172 216 gyűjtőszámlahitel-szerződésből pedig mintegy 25 ezer él még, amelyeken átlagosan már csak 93 ezer forintnyi tartozás van a korábbi 190 ezer forint helyett.
Az árfolyamgátasokkal való elszámolás során ugyanis a pénzügyi intézményeknek először a lejárt tartozásokat, majd a gyűjtőszámlás tartozásokat kellett kiegyenlíteni, s ha még maradt túlfizetés, azt az eredeti devizakölcsön előtörlesztéseként számolták el. A bankok által adott kedvezményeket levonták az elszámolás alapján visszajáró összegből, az államtól kapott kamatkedvezményt azonban megtarthatták az ügyfelek.
Kovács Erika felidézte: az árfolyamgátasok esetében a törlesztőrészlet 2015. február 1. óta nem haladhatja meg a 2015. januárit (kivéve a kamatváltozásból fakadó növekedést), vagyis törlesztési különbözet ezután is keletkezik, de azt most már hozzáadják a tőketartozáshoz. Ez az árfolyamgátasokat védő, kisebb törlesztőrészletet szavatoló intézkedés az árfolyamgátba történő belépést követő 60. hónapig érvényes. Ezt követően a törlesztőrészlet emelkedhet, de a törvény szerint akkor is legfeljebb 15 százalékkal.
- hívta fel a figyelmet a PBT elnöke.
Az árfolyamgát lejárta után a jogszabálynak megfelelő mérsékelten magasabb törlesztőrészletet a futamidő meghosszabbításával biztosíthatják csak a pénzügyi intézmények. Tudni kell azonban, hogy ezáltal a visszafizetendő teljes tartozás összege is megnövekedhet, mert így hosszabb ideig kell fizetni a kamatokat a még fennálló tőketartozás után.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A törvény által megszabottnál önkéntesen magasabb törlesztőrészlet vállalásával és fizetésével az ügyfelek azonban el tudják kerülni, hogy a rögzített időszak után összességében megnövekedjenek a terheik, és meghosszabbodjon a futamidejük - mondta Kovács Erika. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ügyfelek a 60 hónapon belül bármikor kezdeményezhetik magasabb törlesztőrészlet fizetését.
Az árfolyamgát keretében a svájci frank alapú hiteleket 180, az euró alapúakat 250, a japán jen alapúakat pedig 2,5 forinton lehetett törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a kölcsön lejáratáig lehetett alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg a gyűjtőszámlán halmozódott. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam fele-fele arányban átvállalta. A konstrukcióban részt vevők 49,758 milliárd forint rögzített árfolyam feletti kamat megfizetése alól mentesültek, ennek felét, amit a bankoktól kaptak, az elszámolás során levonták tőlük, a másik felét azonban, amit az államtól kaptak, megtarthatták.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







