A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
Az Alkotmánybíróság (AB) elfogadta a legújabb devizahiteles mentőtörvény. A döntést ma be is jelentik - értesült az Index. Hivatalos bejelentést még nem tett az Alkotmánybíróság.
Ez pontosabban annyit jelent, hogy bár a bankok mindegyike kifogásolta a devizahitelesekre szabott legújabb, visszamenőleges hatályú törvénycsomagot, végül csak négy esetben gondolta úgy a bíróság, hogy az AB-hez fordul.
A Magyar Bankszövetség jogi munkacsoportja több mint negyvenoldalas összefoglalójában rögzítette álláspontját az AB számára. Ennek lényege, hogy a törvény egyes rendelkezései sértik
- a jogállamiság elvét,
- a szerződési szabadságot,
- a bírósághoz fordulás és
- a tisztességes eljárás alapjogát, valamint
- a hatalommegosztás elvét, és
- a törvény elfogadása is ellentétes az alaptörvénnyel.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke az egészről azt mondta, hogy tisztességtelen utólag előírni olyan feltételeknek való megfelelést, amelyek korábban nem voltak ismertek.
Az Alkotmánybíróságnak 90 napja volt a döntésre, de ezek szerint egy hónap alatt sikerült arra jutni, hogy bankok kifogásai nem helytállóak és mehet a már megismert formájában a devizásmentés.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






