Idén májusban történelmi csúcsra, 61,1 milliárd euróra emelkedett a Magyar Nemzeti Bank devizatartaléka.
Egy devizahiteles érdekvédelmi szervezet zárta le a nyugati-téri felüljárót, ezzel akadályozva a forgalmat. Később a tüntetők állami intézmények előtt is demostrálnak a nap folyamán. A "Nem adom a házamat" mozgalom a honlapja szerint a devizahitleleseknek nem 10 százalék járna vissza, hanem 90 százalék.
Ma egésznapos megmozdulást tart a "Nem adom a házamat" devizahiteles érdekvédelmi szervezet. A demonstráció elején a Nyugati felüljárót zárják le, majd a Kúriához vonulnak, ezután az Alkotánybíróság, a Sándor-palota, majd az Oktogon a cél - olvasható a szervezet Facebook-oldalán. A tüntetés várhatóan este kilencig fog tartani, ezért nem árt felkészülni torlódásokra is az említett épületek között.
A szervezet egyébként az alábbi problémák ellen szeretne fellépni a honlapjuk szerint:
- Nagyságrendileg 1 500 lakást már elárvereztek
- Számtalan hitelre vásárolt gépkocsit már visszavettek
- Százezer lakás van árverezés alatt
- További százezer család több mint 90 napos késésben van, de még nem mondták fel a kölcsönszerződését
- A lakosság közel 50 százaléka nem rendelkezik tartalékokkal. Az Ő törlesztő képességük a legkisebb nehézség hatásra megszűnik
- Az adósok nagy része már akkor sem tud törleszteni, ha valamilyen részmegoldás miatt csökkennének a törlesztő részletek
NEKED AJÁNLJUK
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
FRISS HÍREK
Több friss hír
19:47
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. augusztus 13. 16:50
Media1
2026. július 16. 18:28
Bankmonitor | 2026. augusztus 13. 16:52
Sok szülőben megfordul a gondolat: ha már 18 éves kor körül el lehetne indítani a gyerek nyugdíjmegt...
Holdblog | 2026. augusztus 13. 06:20
Miközben 2007-ben a régió lakosságának alig tizede vásárolt online, mára több mint kétharmaduk rende...
MEDIA1 | 2026. augusztus 12. 16:37
A Sportújságírók Mozgalom szerint időszerű volt a változás.
ChikansPlanet | 2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
Ajánlatunk
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.
Hitel legolvasottabb
1
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. augusztus 13. 19:00

Pénzcentrum | 2026. augusztus 13. 18:02

Agrárszektor | 2026. augusztus 13. 19:32




