30 °C Budapest

Kedden kezdi vizsgálni a devizahiteles ügyeket az Alkotmánybíróság

MTI
2014. október 10. 13:05

Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi ülésének napirendjén szerepel a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak tisztességtelenségével kapcsolatos törvényt támadó bírói indítványok ügye - közölte Bitskey Botond, az Ab főtitkára.

A Kúria júniusban meghozott jogegységi döntésén alapuló, néhány héttel később elfogadott törvény kimondja azt is, hogy vélelmezni kell a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak - például a kamatok, a költségek vagy a díjak fölemelésének - tisztességtelenségét és e miatti érvénytelenségét. Ezt a vélelmet a pénzintézetek az állam ellen indított polgári perekben megkísérelhetik megdönteni.

Ezek a perek a törvényben meghatározott szabályok szerint folynak. Négy esetben azonban az eljáró bíróság az Ab-hez fordult, mert álláspontja szerint a devizahiteles törvény sérti - egyebek mellett - a visszaható hatály tilalmát. Az Ab egyesítette az eddig a Fővárosi Törvényszékről beérkezett indítványokat, és megkezdődött a határozattervezet előkészítése. Bitskey Botond, az Ab főtitkára elmondta, hogy a határozat meghozatalához várhatóan több ülésre is szükség lesz, így nem valószínű, hogy a jövő héten döntés születik.

Arra a kérdésre, hogy mikor lesz döntés, a főtitkár nem tudott választ adni, de ezt mondta: a törvényben rögzített határidő köti a testületet, és az Ab elnöke és tagjai tisztában vannak az ügy társadalmi jelentőségével is. A testületnek bírói indítvány esetében 90 napja van határozata meghozatalára, ami december első felében jár le.

Eddig három elsőfokú perben a Fővárosi Törvényszék és egy másodfokú perben a Fővárosi Ítélőtábla eljáró bírái fordultak az Ab-hez az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, az OTP Ingatlanlízing, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az EvoBank ügyében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bírák többek között azt kifogásolták, hogy a devizahiteles törvény sérti a visszaható hatály tilalmát, a jogbiztonság, a normavilágosság követelményét, és szükségtelenül korlátozza az eljárással kapcsolatos jogokat. Egyes indítványok szerint a szerződéses felek önrendelkezését sérti, hogy a törvény módosítja a devizahiteles szerződéseket, köztük már teljesítetteket is, amit legfeljebb a jövőre nézve tehetne meg.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. augusztus 12. 11:58
Az internet terjedése Kelet-Közép-Európában ritka sikertörténet: alig húsz év alatt nemcsak szinte m...
MEDIA1  |  2026. augusztus 12. 10:20
Nem mindennapi médiatechnológiai vállalkozás részese a Media1 szerdán: egy különleges Iberia-repülőj...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 12. 09:23
Június végén lejárt a bankszámladíjakra vonatkozó díjstop, júliustól pedig több banknál drágult a ba...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?