9 °C Budapest

Nincstelenné tették a nyugdíjas nőt: 10 perc volt az egész

Pénzcentrum
2014. szeptember 8. 10:44

Adósságból adósságba hajszolta magát az az idős tatabányai asszony, aki egy fogyasztói csoport áldozatává vált. Példája jól mutatja, hogyan dolgoznak ezek a csoportok - és azt is, mennyire óvatosnak kell lennünk a túlságosan kecsegtető ajánlatokkal.

Saját pénzét adták volna vissza "hitelbe" annak a tatabányai nyugdíjasnak, akit egy fogyasztói csoport vert át. A 70 éves H. Gyulánénak 400 ezer forintot kellett volna befizetnie, hogy megkapja az ígért 1 millió forintos "hitelt", pedig már tíz hónapja fizette az előtörlesztéseket - mesélte a Blikknek a kárvallott.

Kényszerűségből zálogba adott arany ékszereket, a családi örökséget szerette volna kiváltani, ezért kellett hitelt felvenne. Kapóra jött az egyik cég ajánlata, olyan könnyűnek és egyszerűnek tűnt minden - idézte fel az asszony, aki egy tatabányai "átmeneti" irodában találkozott az üzletkötővel.

Tíz perc volt az egész. Azt mondta, a következő hónapban megkapom a pénzt, majd elém tette a szerződést. Sürgetett, hogy gyorsan írjam alá, mert négyen is várnak arra, hogy sorra kerüljenek. Hittem neki, és nem tanulmányoztam át tüzetesen a szerződést.

A nő még aznap befizette a regisztrációs díjat és az első részletet, összesen 61 ezer forintot. A következő hónapban azonban az ígért pénz helyett csak egy díjbeszedő lapot kapott, amiben további előtörlesztést követeltek tőle. A nyugdíjas 10 hónapon át fizette a havi 7900 forintos részleteket, miközben néha kenyérre sem volt pénze. Szorult helyzetét a családja elől is eltitkolta.

Tíz hónap törlesztés után a cég egy trükkel próbált újabb nagy összeget leakasztani az asszonyról. Közölték vele, hogy

a sorsolás neki kedvezett, ám ahhoz, hogy hozzájusson a pénzhez, 400 ezer forintot be kell fizetnie.

Ennyi pénzt már nem tudott volna nekik odaadni. Ráadásul csak félmilliót adtak volna érte, a többit a futamidő végére ígérték. Végül inkább jelzáloghitelt vett föl a lakásra, hogy meg tudjon élni.

Mi az a fogyasztói csoport?

Fontos tudni, hogy a fogyasztói csoport nem hitelintézet, és nem is bank, hanem szervező cég, jövedelemszerző gazdasági társaság, amely a szervező tevékenységet díjazás ellenében végzi.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fogyasztói csoport tagjai egymásnak adnak kölcsön. Mindenki rendszeresen befizet egy bizonyos összeget, majd az így összegyűlt megtakarításból megvásárolják a szerencsés tagnak az általa kiszemelt terméket (autó, lakás stb.). Akár szerencsével jár egy tag, akár nem, tovább kell fizetnie a számára meghatározott törlesztést egészen addig, amíg a csoport minden tagja hozzá nem jut az általa megszerezni kívánt áruhoz vagy szolgáltatáshoz.

A fogyasztói csoportok a rendszerváltás idején jelentek meg Magyarországon. Létjogosultságukat akkor a magas infláció, valamint a fogyasztási eszközök hiányzó finanszírozása indokolta. A működésük lényege egy példán bemutatva: ha 100 személy minden hónapban félre tudja tenni egy autó század részét, akkor mindannyian 100 hónap múlva jutnak autóhoz. Viszont ha csoportba szerveződnek, akkor már az első hónap végén kisorsolható közöttük egy autó, és ez így megy a századik hónapig, vagyis a legutolsó jár olyan rosszul, mint valamennyien jártak volna, ha nem szerveződnek csoportba. Ha magas az infláció, akkor az előrehozott vásárlás is olcsóbbá teszi a terméket.

Az idei évtől nem lehet új fogyasztói csoportot létrehozni, legfeljebb a kieső tagok helyébe lehet újakat felvenni. Az év elejétől nem lehet tagokat toborozni nyilvános felhívás útján, így aki a korábbiakban már megtévesztőnek minősített állításokhoz hasonlót olvas vagy hall hirdetésekben, mindenképp tájékozódjon.

Miután a fogyasztói csoportok - például lakás vásárlására - akár 10 éves időtartamra is létrejöttek, időbe telik, amíg az utolsó is megszűnik közülük. Miután eddig szabályozás nélkül működtek, így a hátralévő időre már megszabja a kormány a működésük feltételeit.

Az alapok - erre mindenképp figyelj, mielőtt hitelt veszel fel

  • Tanulmányozd át az adott hitelkonstrukció Általános Szerződési Feltételeit / Üzletszabályzatát, és kérdezd meg a bankot/szolgáltatót a nem érthető fogalmakról.
  • Minden esetben olvasd el a szerződéses dokumentumokat, mielőtt aláírnád azokat.
  • Hasonlítsd össze a különböző bankok által kínált konstrukciók jellemzőit (kamat, THM, egyéb költségek, előtörlesztés lehetősége, stb.).
  • Alaposan nézz körül az ajánlatok között, ha szükséges, hívd fel a bank/szolgáltató ügyfélszolgálatát (ha nincs ilyen telefonszám, az eleve gyanús) vagy keresd fel őket személyesen.
  • Kérdezz rá a különböző futamidőjű lehetőségekre, kérj az ügyintézőtől konkrét példát, hogy lásd a futamidő függvényében a havi törlesztőrészleted.
  • Soha ne vegyél fel nagyobb hitelösszeget, mint amit megengedhetsz magadnak.
  • Ne bízz a kirívóan csábító ajánlatokban! Mindig alaposan ismerd meg a konstrukciót, mielőtt döntést meghozod.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. március 21. 10:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Bankmonitor  |  2026. március 21. 09:12
Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjesztheti...
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?