Ha lelassul a fizetési meghagyásos eljárás és nehezebbé válik a követelések érvényesítése a tervezett átalakítások miatt.
A bankszövetség az árfolyamgátat megtartását és még vonzóbbá tételét javasolta volna egyebek mellett a devizahitelesek megsegítésére, sőt a bankok még a külön számlán gyűlő adósság egy részének elengedésébe is belementek volna a pénteki javaslatuk szerint, írja az Origo értesüléseire hivatkozva.
A bankszövetség főtitkára, Kovács Levente korábban az M1 Híradónak azt mondta: a szervezet pénteken benyújtotta a kormánynak átfogó javaslatát, amelyben külön foglalkoztak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem. Az egyik újdonság, hogy a bankok hozzájárulásával előrébb hozzák november 1-jére a kilakoltatási moratóriumot. A másik, hogy a kilakoltatás akkor is elmarad, ha az adósság nem haladja meg az 500 ezer forintot. További részletekről a bankszövetség főtitkára akkor, pénteken nem nyilatkozott.
Az Origo értesülései szerint a javaslat csomag tartalmazta azt is, hogy az árfolyamgátat egy újabb egyszeri újraindításával tennék vonzóbbá.
Az árfolyamgátnál a fix árfolyam feletti részre eső tőkerészt most számon tartják a gyűjtőszámlán. Ennek egy részét (semmiképp nem az egészet) akár el is lehetne engedni - ezt is felvetették a bankok a kormányhoz eljuttatott javaslatban az Origo szerint.
Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére nem kommentálta a megjelenteket.
Ugyanakkor Varga Mihály hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott, a Bankszövetség által átadott javaslatok nem orvosolják a kormány által a devizahitelesek megsegítésében legfontosabbnak tartott két problémát, ezért a kabinet november elején az Országgyűlés elé terjeszti a devizaadósok megsegítésére szolgáló saját javaslatait.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Varga: a bankszövetség javaslata rossz helyre ment
Kedden a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján pedig úgy fogalmazott Varga Mihály, jelenleg az államigazgatáson belüli szakmai egyeztetések folynak, a benyújtás pontos idejét nem jelölte meg. Hangsúlyozta, hogy a már ismert szempontokon - a lakáscélú devizahitelek kerüljenek kivezetésre, és a forinthitelesek ne járjanak rosszabbul - túl lesznek olyan szempontok is, amiket a kormány javaslata tartalmazni fog.
"Többet nem mondhatok, (...) munkafázisban vagyunk, döntések fognak hamarosan megszületni" - mondta Varga Mihály. Hozzátette: a bankszövetség levele rossz helyre ment, nem a kormánynak, hanem az ügyfeleknek kellett volna elküldeniük azt. Véleménye szerint az elmúlt hetekben több bírósági döntés született, amelynek az átvezetése kormányzati beavatkozás nélkül is megtörténhetett volna. Példaként említette a Kúriának az árfolyamrést érintő döntését.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






