Bár a rendőrség szinte naponta juttat rács mögé újabb és újabb uzsorásokat, ennek ellenére úgy tűnik ez mégsem veszi el a bűnözők kedvét - írja a Népszabadság.
Eddig országszerte 173 gyanúsított ellen indult nyomozás uzsora és hozzá kapcsolódó más bűncselekmények, elsősorban önbíráskodás, zsarolás, személyi szabadság megsértése, valamint több esetben garázdaság, súlyos testi sértés, közveszélyokozás gyanújával.
A rendőrség tájékoztatása szerint a folyamatban lévő eljárásoknak országosan 687 sértettje van, akiktől pár tízezer forintos kölcsön után a tettesek 50-100 százalékos kamattal, valamint sajátos képlet alapján számolt kamatos kamattal növelten százezreket, olykor millió feletti összeget követeltek vissza.
A korábbinál szigorúbban büntető új Btk. szeptember 14-i hatálybalépésétől a 173 nyomozás alatt álló uzsorás közül 82 előzetesben várja a nyomozás befejezését. Vádemelésig azonban eddig mindössze egy nyomozás jutott el.
Csak két megyében nem találkozott még a rendőrség az uzsorajelenséggel: Vasban és Veszprémben. A legtöbb nyomozást (közel félszázat) Borsodban rendelték el, ahol már több mint 70 uzsorást fogtak el.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







