10 °C Budapest

Lázár: a rögzített árfolyamokon lehessen előtörleszteni

Pénzcentrum
2011. szeptember 9. 12:01 3 perc

Egyösszegű végtörlesztés esetén a devizahitelesek mentésére szolgáló korábbi csomagban rögzített 180 forintos frank- és 250 forintos euró árfolyamon kell biztosítaniuk a bankoknak a hitelből való kiszállást, minden ezzel kapcsolatos költség őket terheli - ezt a javaslatot jelentette be Lázár János a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok kétnapos frakcióülése után Hajdúszoboszlón - írja az Index. A frakcióvezető nem említett külön a jenhiteleseket, de a javaslat nyilván rájuk is vonatkozik, a jen rögzített árfolyam 2 forint/jen.

Mit mondott pontosan Lázár?

"Rögzített árfolyamon egyösszegű végtörlesztés lehetőségét javasolja a Fidesz-frakció, a frankhitelek esetében 180 forintos, az euróhitelek esetében 250 forintos árfolyamon. Ez a mi megítélésünk szerint a kockázat közös vállalását fogja majd jelenteni" - mondta Lázár János a sajtótájékoztatóján. "Mind a hitel felvevőjének, mind a hitel adójának viselnie kell a kockázatot, hiszen ennek a tranzakciónak az összes költsége és az összes pénzügyi következménye a bankokat terheli" - tette hozzá.

"Mi ragaszkodunk ahhoz, hogy ennek a tranzakciónak az ügyfél számára ne legyen költsége és a terheket pedig a bankok viseljék" - hangsúlyozta a frakcióvezető, aki szerint ezt az ügyfelek megtakarításaikból vagy forinthitelből valósíthatják meg.

"Ez a lehetőség nemcsak azoknak áll fent, akik jelen pillanatban érvényes szerződéssel rendelkeznek, hanem ha elfogadjuk ezt a jogszabályt, onnantól kezdve három hónapig az eddig felmondott szerződések tekintetében is megnyitjuk ezt a lehetőséget" - mondta Lázár, aki szerint ezen kívül felmerült egy másik kérdés is a mostani kihelyezett frakcióülésen, nevezetesen: ki a felelős a devizahitelezés elterjedéséért.

A kormány elvileg vasárnap dönt arról, támogatja-e a javaslatot. Orbán Viktor ugyanakkor korábban is célzott arra, hogy a devizahitelesek mentésében van még tennivaló, az ősz arról fog szólni, hogy a veszteségmegosztást hogyan rendeznék a bankokkal. A felvázolt javaslat mindenesetre kis túlzással lenullázza az adósok veszteségét, és annak döntő részét a bankokra terheli: a bankok számára nemcsak az árfolyamkülönbség okozta tényleges veszteség, hanem a hitelekből kalkulált jövőbeni nyereség lenullázását is jelenti javaslat.

A kormány nem egyeztetett a Bankszövetséggel a rögzített árfolyamon való törlesztés lehetőségéről - közölte Müller János, a bankszövetség főtitkára. Az Index nem tud arról sem, hogy akár a frakcióban számítások készültek volna a javaslat következményeiről, mindenesetre a bankszektor egészére vetítve, tömeges visszaadás esetén százmilliárdokról, a bankadó okozta veszteséget jóval meghaladó tételről lehet szó.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kérdés persze, ki tud előtörleszteni: a javaslat szerint ehhez valamilyen formában lehetővé tennék forinthitel felvételét, ami lényegesen kitágíthatja az igénybevevől körét. Így ugyanis biztosítható lehetne, hogy nemcsak a szükséges tőkével most rendelkező - így nehéz helyzetűnek aliga minősíthető adósók - járjanak jól. A bankoknak egyébként ez az egy dolog jelenthet, igaz meglehetősen sovány vigaszt, a teljes állomány lecserélése a forinthitelezést nyilván jelentősen felpörgetné.

Az átlagos, durván 15 éves hátralévő futamidejű, 27 ezer svájci frankos, tehát 6,5 millió forintos tőketartozásra vetítve ez óriási könnyebbség lenne az adósoknak, miközben nagyon megterhelné a bankok mérlegét. Aki a fenti paraméterekkel rendelkező svájci frank alapú hitelét a mostani piaci áron törlesztené, 6,21 millió forintot kellene fizessen a bankjának. A rögzített árfolyamon a tartozás 4,86 millió forint lenne, a megtakarítás tehát 1,35 millió lenne.

A nagy kérdés, ami előttünk áll, hogy van-e egyébként a kormánynak vagy a parlamentnek lehetősége arra, hogy beleavatkozzon a polgárjogi szerződésekbe - mutatott rá a kormányfő, aki ennek megválaszolásához kis türelmet kért az újságíróktól. A 3 napos frakcióülés végén többet tudhatunk meg - vetítette előre pár nappal korábban a kormányfő.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?