7 °C Budapest

Gyermekek ezrei maradhatnak tartásdíj nélkül

2011. július 20. 18:02 3 perc

Tarthatatlan korlátok és hiányosságok vannak a tartásdíj szabályozásában az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint. Sérti a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, hogy összesen csak hat évig előlegezheti meg az állam a tartásdíjat a nemfizető szülő helyett - állapította meg Szabó Máté ombudsman. Visszás az a helyzet is, amely szerint a tartásdíj előlegezése bármekkora összeg megfizetésekor felfüggeszthető. 

A gyermekvédelmi törvény szerint az állam három évre előlegezheti meg a nem fizető szülő helyett a tartásdíjat. Méltányosságból még további három évig van lehetőség az állami előlegre. Azt követően azonban semmilyen indok alapján nem vállalhatja át az állam az arra kötelezett szülő helyett a tartásdíj megfizetését.

Az előlegezést azonban fel kell függeszteni, ha a kötelezett szülő akár egyszer is, bármekkora összeget kifizet tartásdíj címén. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint ez a szabályozás a védendő gyermekek jogait tekintve aggályos - derül ki az Országgyűlési Biztos Hivatalának közleményéből.

Egy gyermekét egyedül nevelő panaszos arról számolt be Szabó Máté ombudsmannak, hogy megállapították ugyan jogosultságát a tartásdíj állami megelőlegezésére, de a másik szülő minimális tartásdíjfizetése után ezt az előlegezést automatikusan leállították. Az ismételt folyósítás visszaállítására pedig már nem volt lehetőség, annak ellenére, hogy a kötelezett ismét elmulasztotta a tartásdíj fizetését. Tehát a tartásra kötelezett akár egyszeri fizetése is "megfosztotta" a gyermekeket az éveken át tartó előlegezés lehetőségétől.

Egy másik panaszos azért fordult a biztoshoz, mert a hatályos szabályozás még a gyermek különösen kiszolgáltatott helyzete esetén (daganatos betegség), méltányosságból sem teszi lehetővé, hogy a bíróság által jogerősen megállapított, de meg nem fizetett tartásdíjat az állam az összesen hat (kétszer három) év után is folyósítsa.

Az ombudsman jelentésében rámutatott: az állami előlegezés a gyermekét egyedül nevelő szülő útján, de kifejezetten a gyermeknek juttatott tartás. A jogintézmény célja pedig az, hogy ha a kötelezett nem fizet, akkor is rendelkezésre álljon "a gyermek fejlődését biztosító, létbiztonságát erősítő, életkörülményeit javító" tartásdíj.

Szabó Máté megállapította, hogy visszás az a helyzet, amelyben a tartásdíj előlegezése egyetlen részlet megfizetésekor is felfüggeszthető. A gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát sérti továbbá a rugalmatlan, mérlegelést nem engedő időbeli korlát.

Az ombudsman jelentésében hozzáfűzte azt is, hogy a gyermekjogi egyezmény és az uniós irányelv fényében megfelelőbb lenne egy olyan szabályrendszer, amely az előlegezett tartást a gyermek életkorához, helyzetéhez mérten, differenciált összegben és a tartásra való jogosultság végéig, de legalább az iskolakötelezettség felső határáig teljes időtartamban folyósítani engedi - mutatott rá Szabó Máté.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


Módosítani kellene a jogszabályokat

A biztos felkérte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert, hogy kezdeményezze a gyermekvédelmi törvény és a kapcsolódó végrehajtási rendelet mielőbbi módosítását.

A nemzeti erőforrás miniszter az ombudsman megkeresére adott válaszában közölte: 2010-ben 8846 gyermek esetében folyósítottak tartásdíj-előlegezést. Kiemelte továbbá, hogy a pénzbeli ellátások jogosultsági feltételeinek megállapításakor kiemelten figyelemmel kell lenni az állam tényleges teljesítőképességére, a költségvetési helyzetre és a rendelkezésre álló forrásokra. 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?