Spórolni tanítja a vidéki romákat a magyar milliárdos

MTI
2011. január 13. 11:02 2 perc

Forintra forint elnevezéssel programot indít az adósságcsapda megelőzésére Tamási térségében a Bonyhádi Független Roma Egyesület - közölte a szervezet elnöke.

A márciusban induló programra - amelybe legalább kétszáz roma családot vonnak be - 54 millió forint európai uniós támogatást nyert el az egyesület - mondta Babai László. Huszonkét hónapon át öt településen - Tamásiban, Simontornyán, Fürgeden, Iregszemcsén és Tolnanémediben - nyolc szociális munkás elsősorban az adósságcsapda elkerülésében segíti majd a családokat; közreműködnek a már meglévő adósságok átütemezésében, kezelésében, illetve abban, hogy a családok védett fogyasztóvá válhassanak - tette hozzá.


Googlemaps beágyazás

Nagyobb térképre váltás

A program keretében a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet ingyen vezet számlát a takarékosodni képes résztvevőknek; a néhány ezer forintos megtakarítást a program végén a Soros Alapítvány egészíti ki. Az összeget a legszükségesebb házfelújításra - nyílászárócserére, szigetelésre, fürdőszoba-felújításra - fordíthatják a családok, amelyeknek a takarékszövetkezet munkatársai adó- és pénzügyi tanácsadást is nyújtanak.

A programhoz tartozik az is, hogy a települések polgármesterei ígéretet tettek arra, a programba bevont családokból legalább egy ember a közfoglalkoztatás keretében dolgozhat. Babai László szerint a kezdeményezéssel szemléletváltást szeretnének elérni a roma családok között. Mint mondta, egyesületük az Autonómia Alapítvánnyal és a Soros Alapítvánnyal együttműködve Bonyhádon és térségében hat éve foglalkozik hasonló, megtakarítást ösztönző programmal, amelyben már 70-80 család vett részt sikerrel.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?