Ötven millió forint körüli összegért, egy aukció keretén belül szeretné eladni az ártatlanságát egy 18 éves lány. A drámai tettel családját szeretné kihúzni a frankhitel-csapdából.
"Magyarország észak-keleti régióban lakom az édesanyámmal és a kisöcsémmel, egy családi házban. Indítottam áprilisban egy blogot az ártatlanságom eladó címen, amin elmagyarázom, hogy konkrétan miért és hogyan jutottam arra az elhatározásra, hogy eladom a szüzességemet." - mondta a lány a Tabu TV-nek.
A fiatal hölgy azért jutott erre a megdöbbentő elhatározásra, mert családja hatalmas adósságokba keveredett az évek folyamán. Mára már a mindennapi megélhetésük is veszélybe került: a házukra felvett, svájci frank alapú hitelüket szinte képtelenek törleszteni. A lány attól tart, hamarosan kilakoltatják családját.
A név nélkül nyilatkozó hölgy saját blogján várja a jelentkezőket, de korábban már online aukciós portálon is hirdetett - igaz, innen kizárták. Az első éjszaka jogáért 150 ezer dollárról, azaz mintegy 32 millió forintról indul a licit.
Nem mindegy azonban, hogy valaki annyi hitelt vett fel devizában, amennyit forint alapon is tudott volna törleszteni, vagy akkora törleszetőrészletet vállalt például svájci frank alapon, mint amekkorát forint alapon bírt el a jövedelme.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A lány nem árulta el, hogy mekkora összegű hitelt vettek fel, arról sem szól a fáma, hogy mennyi a havi részletük. A család számára azonban létezhet más kiút is az adósságcsapdából.
Első körben a hitelezővel történő tárgyalást javasolnánk, a bankok sorra teszik közzé a bajba jutott hitelesek számára kidolgozott törlesztés-könnyítő lehetőségeiket, továbbá - az ingatlan terheltségének ismerete nélkül - el kellene gondolkozni a családi ház értékesítésén, a tartozások rendezésén. A fennmaradó pénzből talán vásárolhatnának egy kisebb ingatlant, ahol talán újra tudnák kezdeni az életüket. Érdemes megkérdezni a helyi önkormányzatot, hiszen elképzelhető, hogy van valamilyen programjuk a megszorult hitelesek megsegítésére. A kormány ráadásul meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot, így könnyen lehet, hogy a kritikus helyzetbe került család is talál valamilyen megoldást.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








