A takarékszövetkezeteknek nem kell bankadót fizetni

Pénzcentrum
2010. június 21. 08:47 1 perc

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Este című műsorában elmondta, hogy a bankoknak, a pénzügyi lízingcégeknek és a biztosítótársaságoknak kell bankadót fizetniük, a takarékszövetkezeteknek nem - írja a Napi Gazdaság.

Az évi 200 milliárd forint befizetésének alapjairól és mikéntjéről még tárgyalnak a pénzügyi vezetők és a nemzetgazdasági miniszter, az összeg a költségvetésbe folyik majd be.

Ez nem egy megcímkézett összeg lesz - mint ahogyan több európai ország tervei közt szerepel -, tehát nem egyetlen célra kívánja felhasználni a kormány, hanem például a foglalkoztatás növelésére vagy a gazdaság élénkítésére - mondta a szóvivő.

A szektor említett szereplőit arra kéri a kormány, hogy vegyék ki jobban a részüket a közteherviselésből, ennek eszköze lehet a bankadó. Míg az EU országaiban csak később, addig Magyarországon akár már júliusban bevezethetik a különadót.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29