Megteszi a kormány azokat a jogszabályi változtatásokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a bankok ne terhelhessék át a megemelni kívánt költségvetési hozzájárulásukat az ügyfelekre.
Erről Szijjártó Péter beszélt ma újságíróknak. Orbán Viktor szóvivője arra a kérdésre, mennyire "alkuképes" a 200 milliárd forint - ennyire emelnék a jelenlegi 13 milliárdról a bankok, a biztosítótársaságok és a lízingcégek a költségvetésbe való befizetésének mértékét -, úgy válaszolt: a célkitűzés világos, ez 200 milliárd forint. A tárgyalások zajlanak, és nincs olyan érdemi információja, amely arról szólna, hogy ezt a célt megváltoztatták volna - mondta.
"Elkezdtük a tárgyalást, két héten belül megállapodunk" - ezt még tegnap mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke az MTI-nek csütörtökön, miután találkozott Matolcsy Györggyel a bankadóról történő egyeztetés során. Szavai arra utalnak, hogy a kormány kellően rugalmasnak mutatkozott az adóalap megállapításával kapcsolatban, hogy azonban a hitelköltségek limitálásának lehetőségéről szó esett-e, nem tudni.
2010.06.10 20:27
Bankadó: két héten belül lehet megállapodás
Az Orbán Viktor által kedden bejelentett elvonásról Erdei korábban úgy nyilatkozott, megnehezíti a bankok helyzetét, befolyásolja tőkehelyzetüket, és hitelaktivitásukat egyértelműen csökkenteni fogja, ami megnehezíti a reálszféra hitelhez jutását. A bejelentett terhek szerinte meg fognak jelenni a hitelek árában is, a bankadó tehát a bankrendszeren keresztül a reálgazdaságnak is kárt okozhat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
2010.06.08 16:57
Erdei: a bankadó meg fog jelenni a hitelek árában
A bankok részéről mindezidáig senki sem nyilatkozott, talán csak az UniCredit régiós vezetőjét kivéve. Federico Ghizzoni szerint elkerülhetetlen, hogy extra költségeket viseljenek az ügyfelek, ha bevezetik a bankadót. Úgy vélte, bankja ugyan megpróbál majd lenyelni annyi költséget, amennyit csak tud a hatékonyság növelésén keresztül, ám általában a bankszektor eredményessége csökkenni fog, és arra lesznek kényszerítve a szereplők, hogy továbbhárítsák a terheket.
2010.06.11 08:47
Megszólalt az UniCredit-vezér: továbbhárítják a bankadó egy részét

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


