4 °C Budapest

Csak abban a bankban bízz, amit a barátod ajánl!

Pénzcentrum
2010. február 15. 12:32

"Csak a személyes ajánlásnak lehet hinni". Ez az egyik legfontosabb következtetése az immár negyedik alkalommal folytatott Bankindex kutatásnak. A Scale Researchnek a bank és ügyfél közötti kapcsolatot minőségét vizsgáló kutatása szerint a megkérdezettek 28 %-a elsősorban a rokonok és ismerősök ajánlása alapján választana új bankot, ezzel pedig az ajánlás vált az elsődleges kommunikációs csatornává.

Különösen magas, 46% azok aránya, akik rokonoktól, ismerősöktől hallottak először a folyószámláról. Furcsa ellentmondás, hogy miközben a bankok általános megítélése 2009. második félévében tovább romlott, adott, saját bankjukról a válaszadók már sokkal kedvezőbben nyilatkoznak. A megkérdezettek több mint 50%-a elégedett jelenlegi bankjával, és a korábbi visszaesés után lassú növekedésnek indult azok aránya is, akik nemcsak elégedettek mostani pénzintézetükkel, de újból ezt választanák. Ennek fontosságát aláhúzza, hogy a jelentős ügyfélállománnyal rendelkező pénzintézetek közül egyedül az OTP, az Erste Bank és a Takarékszövetkezetek ügyfeleinek elégedettsége nem csökkent az első félévben.

Talán a válságból való kilábalást is tükrözi, hogy az 1500 fő véleményének összegzését tartalmazó 4. Bankindex tükrében lassú javulásnak indult a bankok megítélése Magyarországon. Bár a bankokról általánosságban és egészében romlott a megítélés, a válaszadók "saját" bankjuk megítélését a korábbinál jobbnak látták. Ez alól kivételt csak a jelzáloghitellel rendelkező csoportja alkotott, körükben nemhogy javult volna az adott termékkel való elégedettség, hanem újabb 7%-os romlással az továbbcsökkenő tendenciát mutatott.

"A jelzáloghitelesek negatív véleménye nyilvánvalóan több okra vezethető vissza" - mondta Nemes Csaba, a kutatást végző Scale Research ügyvezető partnere. "Ebben egyrészt visszaköszönhet a személyes helyzet miatt érzett elkeseredettség, másrészt ez kritikus visszajelzés a bankoknak is arról, hogy nem tettek meg mindent ezen a téren. Az egyedüli biztató hír az lehet, hogy a megkérdezettek átlagos hiteltörlesztésének nagysága 2009 második felére a korábbi 21.000 Ft-ról 19.300 Ft-ra csökkent, vagyis megállt a háztartások jövedelmi helyzetének romlása, bár a fejlődés maga még nem indult el." - mondta Nemes Csaba.

Az ügyfélkiszolgálás kérdése volt egyike a mostani kutatás súlyponti témáinak. Itt az egyes bankokra vonatkozóan legtöbben a szükségtelenül hosszú várakozási időt, a tájékoztatás hiányosságait, illetve a túlzott egyszerűséget tették szóvá. A banki ügyintézés megítélését meghatározó tényezőkkel kapcsolatban - mint amilyen az egyszerűség, a gyorsaság és a költségek - a bankok megítélésében nincs jelentős változás a válság kezdetéhez képest. Ez azt mutatja, hogy az ügyfelek számára a mindennapos banki ügyintézés megítélése nem változott. Legnagyobb pozitívumként viszont sokan említették, hogy érezhetően nőtt a verseny az ügyfelek kegyeinek elnyeréséért.

"Eltolódtak a banki kommunikáció hangsúlyai is: míg korábban elsősorban a hitelkondíciókról szóltak a bankok, ma már a hangsúly a folyószámlavezetésre, és az ehhez köthető banki díjakra, illetve a különböző megtakarításokra terelődött. Nem véletlenül érzik úgy az ügyfelek, hogy e termékek esetén erősödött a bankok közötti verseny, miközben más területeken határozottan csökkent az új ügyfelekért folytatott harc intenzitása. 2008-hoz képest a folyószámla és a megtakarítás esetén is 4-4%-al emelkedett azok aránya, akik több bank ajánlatát is számításba veszik a termék választáskor ." - mondta Nemes Csaba.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az új ajánlatokkal kapcsolatban folyószámla esetén az új ügyfelek 10%-a hasonlítja össze tudatosan az ajánlatokat, ezt az ügyfelek további 5%-a akciós, kedvező kondíciójú ajánlatok figyelembevételével egészíti ki. A meglévő bankhoz való hűség a megtakarítási döntéseknél tűnik legfontosabbnak a. Itt fordul elő leggyakrabban, hogy az ügyfelek saját bankjuk ajánlata alapján döntenek, vagyis pusztán emiatt nem fordulnak más bankhoz. A bankok szempontjából a jó időben megtett jó ajánlat eredményes lehet: a válaszadók 34%-a fogalmazott megtakarításáról úgy, hogy "a bankom ajánlotta és éppen szükségem volt rá". Lényeges változást jelez a piacon, hogy félév alatt a megtakarításokkal rendelkezők harmadáról negyedére csökkent azok aránya, akik kizárólag a megtakarítási kondíciók alapján választanak bankot.

"A bankok jellemzően saját ügyfélbázisuk konszolidációjára koncentráltak az elmúlt évben. Az esetek döntő többségében ez sikerrel járt, hiszen a kilenc legnagyobb bank közül hat esetében sikerült az elsődleges ügyfelek arányát növelni. A lojalitás erősítésére tett banki lépések sikerét mutatja, hogy a banki ügyfelek több mint háromnegyede nem tervezi számlavezető banki váltást. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy az akvizíciós lehetőségek is beszűkültek, hiszen a folyószámlával rendelkezők elenyésző részének van csak bankváltásra vonatkozó konkrét elképzelése." - mondta Nemes Csaba.

A vezető magyarországi bankfejlesztési csoportnak számító Scale kutató cége, a Scale Research immár negyedik alkalommal készítette el Bankindex kutatását. A mintegy 1500 fős, reprezentatív mintán végzett kutatás azt a célt szolgálja, hogy felmérje egyrészt a banki kapcsolattal rendelkező lakosság valós banki tapasztalatait, másrészt azt, hogy a bankok mennyire felelnek meg az ügyfelek igényeinek, elvárásainak és milyen módon és mértékben jelenik meg köztük a verseny. A négy alindex és az összesített Bankindex lehetővé teszi, hogy minden egyes bank a különböző időpontokban mért saját teljesítményének összehasonlításán túl egyben képes legyen saját teljesítményét a piac átlagához és a többi szereplőéhez hasonlítani, és ezzel felmérje, melyek azok a területek, ahol további erőfeszítésekre van szükség. A Bankindex egyedisége abban rejlik, hogy egységes modellbe ötvöz jónéhány, általában külön végzett kutatást és így egyszerre válthat ki image vizsgálatokat, próbavásárlást, kvantitatív kutatást, koncepció teszteket vagy éppen kommunikációs csatorna vizsgálatokat.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2023. november 28. 09:50
A kormánypárti médiaholdinghoz tartozó bulvárlap közleményben ismerte el, hogy egy családon belüli e...
Bankmonitor  |  2023. november 28. 08:19
Életbiztosítási szerződés megkötésekor van jó pár kérdés, amire válaszolnod kell. Ezek egy része az...
Holdblog  |  2023. november 28. 06:44
Pont két éve ajánlottuk olvasóink figyelmébe Morgan Housel A pénz pszichológiája című könyvét. Úgy l...
Kiszámoló  |  2023. november 26. 16:36
Az amerikaiak 24%-a úgy megy neki az ünnepi vásárlásoknak, hogy még van adóssága a tavalyi karácsony...
Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Így szakadt szét a magyar társadalom: ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. november 28. kedd
Stefánia
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm