Átverés volt a gyorshitel: hamis ígéretekkel csábítottak

2010. január 20. 11:20

Pár napos hitelfolyósítást és egyedülálló szolgáltatásokat ígért reklámjaiban a PBB Credit Kft., ám ezek az ígéretei nem voltak valósak. A Gazdasági Versenyhivatal ezért a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt 4 millió forintra bírságolta a vállalkozást.

A PBB Credit Kft. 2008 márciusa és 2009 májusa között nagy példányszámú hirdetési újságokban közzétett hirdetéseiben rövid, 1-3 napon belüli hitelfolyósítást ígért és egyedülállóként hirdette szolgáltatását. A GVH eljárása azt hivatott megválaszolni, hogy megfelelő volt-e az ügyfeleknek adott tájékoztatás a PBB Credit Kft. által hirdetett szolgáltatások lényeges tulajdonságai tekintetében.

A GVH megítélése szerint a reklámokban szereplő határidőt a fogyasztó olyan időtartamként értelmezi, aminek a kezdete a hirdetést feladó vállalkozó felkeresésének időpontja, míg a vége a hitel tényleges folyósításának ideje. A fogyasztó számára ugyanis az a fontos, hogy mennyi idő alatt jut ténylegesen pénzhez. Számára lényegtelen, hogy mennyi idő alatt kerül kitöltésre a hiteligénylés, mennyi idővel később írják alá a kölcsönszerződést, továbbá, hogy a kölcsönszerződés megkötésétől még mennyi ideig kell várakoznia a készpénz kifizetéséig.

A reklámokban ígért határidő teljesüléséhez több jogalany gyors munkavégzése szükséges. Kell az eljárás alá vont vállalkozás gyorsasága, a hitelintézet gyors hitelbírálata, kell a gyors földhivatali ügyintézés és kell az ügyfél aktív együttműködése. A PBB Credit adatszolgáltatásaiból nem derült fény arra, hogy az általa közvetített hitelek folyósítására valóban a meghirdetett időn belül sor került.


A GVH azt állapította meg, hogy a "Gyorshitel akár 1 nap alatt" és a "Gyors jelzáloghitel banki háttérrel 24 órán belül is" tájékoztatások valótlanok. Ezek a szlogenek ugyan nem állították azt, hogy minden kérelmező egy nap, illetőleg 24 óra alatt hitelt kap, de legkedvezőbb esetként ezt az időtartamot tüntették fel, márpedig a hiteligénylés bankhoz beérkezésének napján sohasem került sor a hitel folyósítására, és ezt az eljárás alá vonttal kapcsolatban álló bankok nem is ígérték.

A 2 napos gyorshitelekre vonatkozóan valamennyi ügyfél esetében több mint 2 nap telt el a szerződéskötés és a folyósítás között. Tehát ha a folyamat a szerződéskötés napján indult, akkor sem valósult meg a reklámígéret. Az eljárás ráadásul számottevően 2-20 nappal is hosszabb, mint a reklámokban feltüntetett 2 napos határidő. Mindezekre tekintettel a GVH azt állapította meg, hogy, hogy a "Gyors jelzáloghitel Budapesten 2 nap alatt, egyéb kiemelt településeken 5 nap alatt", a "Gyorshitel 1-3 nap alatt", illetőleg a "Gyorshitel 3 nap alatt" tájékoztatások valótlanok.

A 2009 márciusától reklámozott "gyorshitel 3 nap alatt" ígéret tekintetében is azt állapította meg a GVH, hogy valótlan tartalmú. A 3 nap a banki ügyintézésre kell, ráadásul az első napra annyi banki teendő esik, hogy azok elintézése akár három napig is eltarthat. Ilyen körülmények között kellene a PBB Credit Kft-nek azt bizonyítania, hogy ez alatt az első nap alatt még az eljárás alá vont tevékenysége is megvalósítható. Eljárás alá vont nem bizonyította ezt hitelfolyósítási adatokkal.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A PBB Credit által közvetítet hitelekre vonatkozóan a GVH két okból sem látta helytállónak az "egyedülálló" jelzőt. Egyrészt a vállalkozás nyilatkozatai értelmében az egyedi kondíciók az egyes ügyletek elbírálása során minden esetben külön mérlegeléssel kerülnek megállapításra. Ez azt is jelenti, hogy nincs garancia arra, hogy valamennyi hiteligénylő részesül valamennyi kedvezményben, sőt még csak az sem került bizonyításra, hogy részesül legalább egy kedvezményben.


Másrészt a vállalkozás által ígért kedvezmények - a gyorsított hitelbírálás, a kezelési költség elengedése, az óvadék összegének csökkentése, a közjegyzői díj megelőlegezése, esetlegesen a szerződéskötési díj mértékének csökkentése - nem egyedülálló szolgáltatások. A legtöbb pénzintézet és pénzügyi intézmény biztosít valamiféle kedvezményt ügyfelei részére, annak érdekében, hogy ezzel megkülönböztesse magát és termékét a többi szolgáltatótól és termékeiktől. A GVH abban az esetben sem látja bizonyítottnak az állítást, ha az arra utal, hogy maga a PBB Credit Kft. nyújt egyedülálló szolgáltatást a piacon. Az társaság tevékenysége semmiképpen nem tekinthető egyedülállónak a pénzügyi szolgáltatások piacán.

A GVH megállapította, hogy a PBB Credit Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ami miatt 4 millió forint bírságot kell fizetnie

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem