Elmaradt az állami kezességvállalás mellett nyújtott kölcsönök igénylési feltételeinek decemberi módosítását követően remélt roham, a havi részletekkel elmaradó ügyfelek továbbra is inkább a bankok által felkínált megoldásokat választják - írja a Világgazdaság.
Az igénylők körét jelentősen kibővítő törvénymódosítás ellenére a bankok szerint a változatlanul alacsony érdeklődés a lakáshitelesek részéről. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a hitelintézetek már hónapokkal a jogszabály megjelenése előtt kidolgozták a saját konstrukcióikat.
A bankok szerint az állami konstrukciónál lényegesen hatékonyabbnak bizonyultak a saját megoldások. A hitelek átstrukturálását több ezer esetben jóváhagyták a bankok, míg állami áthidaló kölcsönt országszerte csak párszázan igényeltek.

Az év további részében azonban még emelkedhet az állami konstrukciót igénylő hiteladósok száma, az eddigi nyilatkozatok alapján ugyanis 2010-ben a lakossági hitelportfólió minőségének további romlására kell számítani. Idén megnőhet a száma a visszatérő nemfizetőknek, akik a hitelük átalakítása után pár hónapnyi törlesztés után ismét késedelembe esnek.

A pénzügyi felügyelet adatai szerint már tavaly, a harmadik negyedév végén sem volt túl rózsás a helyzet, akkor a teljes banki hitelportfólió 5,20 %-a volt problémás minősítésű és 4,35 %-ra rúgott a külön figyelendő kategóriába sorolt tételek súlya.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az OTP-re panaszkodott a legtöbb ügyfél, a feketelista élén mégis más áll!
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







