4 °C Budapest

Jó hír! Több pénz marad a diákhitelesek zsebében

Pénzcentrum
2009. december 21. 09:17

Csökkentette a 2010. év első felére vonatkozó hitelkamatát, valamint közzétette a tavaszi félévre felvehető havi hitelösszegek mértékét a Diákhitel Központ.

9,5 százalék lesz a 2010. január 1-je és 2010. június 30-a között diákhitelekre érvényes éves hitelkamat mértéke. Az 1 százalékos csökkentés a Központ által hitelezésre fordítható források költségeinek csökkenése miatt volt megléphető a jövő év első felére.

A Diákhitel Központ a kamatokon túlmenően közzétette a jövő évre felvehető hitelek havi összegét is. Eszerint a diákok 5 hónapra havonként folyósítva vagy egy összegben 15, 21, 30 vagy 40 ezer forintot igényelhetnek, a költségtérítéses hallgatóknak pedig lehetőségük van havi 50 ezer forint hitel felvételére is.

A Központ a korábbi szerződések keretében továbbra is folyósítja a korábban felvett havi 10 ezer forintos hiteleket, azonban új szerződést már csak legfeljebb havi 15 ezer forint hitelfelvételről köt.

Bizonyos speciális körülmények között az államilag finanszírozott képzésben résztvevők havi 50 ezer forint hitel felvételére is jogosultak (a költségtérítésesek 60 ezer forintra). A megemelt hitelkeret a diákhitelről szóló kormányrendelet értelmében, azon hallgatók vehetik igénybe, akiknek mindkét szülőjük álláskereső, árvák, illetve félárvák és az egyik szülőjük álláskereső.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. december 27. 19:43
Akkurátusan vezetem, hogy mit csinálok a tőzsdén (van egy trading_log nevű óriási táblázatom, histor...
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Holdblog  |  2025. december 24. 15:51
Boldog, meghitt karácsonyt kívánunk mindenkinek! A HOLD-csapat. The post Boldog karácsonyt kívánunk...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?