-8 °C Budapest

MÁV-változás: vonatjegy kell az ingyen utazóknak is

MTI
2009. december 3. 09:17

A kormány a jövő év elején regisztrációs jegyet vezet be a MÁV vonalain, hogy pontosan lehessen tudni, ki, honnan, hova, milyen kedvezmények igénybe vételével utazik a vasúttársaság járatain - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel.

Szollár Domokos erről annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Népszava csütörtökön azt írta: a kormány politikai okokból nem nyúl a kedvezmények rendszeréhez, pedig eredetileg komolyan átszabták volna a jelenleg 7,5 millió állampolgárt valamilyen utazási kedvezményre jogosító szisztémát, amelytől évi 9 milliárd forint körüli költségvetési megtakarítást remélt.

Szollár Domokos az MTI-nek hangsúlyozta: bármilyen döntés is születik majd, előtte fel kell térképezni, hányan és milyen rétegek veszik a kedvezményeket. Ezután kell felülvizsgálni a kedvezmények rendszerét, mert az elfogadhatatlan, hogy Magyarországon mintegy 8 millió embernek van kedvezményes utazási lehetősége az egyébként súlyosan veszt vasúttársaság járatain - szögezte le.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra: a szárnyvonalak felfüggesztéséről szóló döntés előtt a kormány végzett utasszámlálást. Ugyanígy a kedvezmények átalakításáról is a tények, adatok, számok ismeretében lehet dönteni.

A Népszava cikke felhívja a figyelmet arra is, hogy jelenleg a vasúti utazások többsége államilag erősen dotált: a napi mintegy 130 ezer utasnak csupán 15 százaléka vált teljes árú jegyet, a többiek vagy teljesen ingyen veszik igénybe a vasúti közszolgáltatást, vagy kisebb-nagyobb kedvezményt kapnak.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 17:41
A januári Top 10 nyolcadik helyezettje, a chartja alapján érdemes megnézni egy kicsit alaposan.Cégis...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?