Állami kézbe vette a holland kormány a bajba került DSB Bankot, miután megrohamozták betétesei egy fogyasztói szervezet felhívására. A kormány bejelentette, megvizsgálja, mi történt pontosan a pénzintézetnél, amelynek eszközállománya egyébként nem túl nagy, mindösszesen 8 milliárd euróra rúg. A tulajdonos szerint a pánikot mesterségesen keltették, a bank ugyanis fizetőképes volt.
Bár a bank esete nagy érvágás a bankcsődök elkerülésére büszke holland kormány számára, a hatóságok szerint az ügy egyedi eset, és nincs köze a múlt évben kirobbant válsághoz, melynek során a Fortist államosították, az ING-t és az Aegont pedig állami forráshoz juttatták. A döntően jelzálog- és fogyasztói hitelezéssel foglalkozó DSB megmentéséről öt bankkal is tárgyalt a hétvégén a kormány, egyikük sem volt hajlandó azonban felkarolni a bankot a még várható hitelezési veszteségek miatt.
A bank tulajdonosa, Dirk Scheringa egykori futballklub-tulajdonos és rendőrtiszt, valamint a kormány között nem felhőtlen a viszony, Scheringa ugyanis megvádolta a kormányt, hogy az mesterségesen táplálta a bank csődjéről szóló találgatásokat - írja a Financial Times. Az ügyfelek egy része végül a Twitteren terjesztett üzenetekkel sikeresen elérte, hogy megrohanják a bankot a betétesek.
A jegybank most megnyugtatta a betéteseket, hogy a betétbiztosító egyenként 100,000 euróig kártalanítja a betéteseket, amennyiben a bank erre nem lenne képes.
Kármán András bejelentése: hozzányúlnak a kamatstophoz, erre készülhetnek az érintett lakáshitelesek
Kármán András pénzügyminiszter bejelentette, hogy 2026. szeptember 30-án végleg megszűnik a lakossági jelzáloghitelek kamatstopja
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







