8 °C Budapest

Hízott a krízisalap

2009. augusztus 17. 09:02 1 perc

A költségvetés által egymilliárd forinttal útjára bocsátott krízisalap gazdasági társaságok és magánszemélyek adományaival július 31-ig egészen 5,5 milliárd forintra nőtt.

A Kríziskezelő program, amely a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe jutott embereken hivatott segíteni, augusztus 1-jén indult el. A szociális tárca becslése szerint ebből az összegből mintegy 150 ezer, a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe sodródott, illetve egészségkárosodása miatt krízishelyzetbe jutott embernek nyújthatnak segítséget november 30-ig.

Az egyszeri, vissza nem térítendő támogatás összege családonként legalább 20 ezer, legfeljebb pedig 50 ezer forint lehet, ám kivételes méltányosság esetén akár 100 ezer forintos segítség sem kizárt.

Korábbi cikkünk: Krízisalap: Fontos infók! Így pályázz!

A rendelkezésre álló keretösszeg felhasználását a július 21-én megalakult Kríziskezelő program tanácsadó testülete ellenőrzi. A tanácsban nyolc civilszervezet képviselője vesz részt, akik a program céljainak megvalósítását javaslataikkal is elősegítik.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?