21 °C Budapest

Világhírű bankjegyhamisító a jegybankban!

2009. február 28. 08:00

Talán a világ egyik legidősebb élő bankjegyhamisítóját, a 91 éves Adolf Burgert hívta meg a Bank of England ezen a héten, hogy vessen egy pillantást egy vélhetően általa hamisított bankjegyre.

Az idős férfi a brit jegybankban kezébe vette a pénzjegyet, a világítás felé fordította, majd megállapította, hogy valóban egyike az általa gyártott hamis pénzeknek.

Adolf Burger szlovák származású zsidót, aki egyébként hivatását tekintve tipográfus volt, a második világháború alatt a nácik a koncentrációs táborban arra kényszeríttették, hogy brit bankjegyeket hamisítson, az volt ugyanis a céljuk, hogy több millió fontnyi hamis pénzzel árasztják el az országot, amivel gyengítik a valutát, és így aláássák a brit gazdaságot.

Burger elmondta, hogy a mai értékét tekintve 3 milliárd fontnyi hamis pénz mindegyikét igyekeztek úgy megjelölni, hogy azt a fogva tartóik ne vegyék észre, azonban a briteknek feltűnjön az eset. Mivel az akkori bankjegyek meglehetősen nagyok voltak, általában összehajtották, és egy tűvel összefogták őket. Ő és tettestársai azonban úgy szúrták át a pénzt, ahogy egy brit soha nem tette volna, vagyis a Britannia feliraton keresztül.

A férfi történetét egyébként filmre is vitték, Pénzhamisítók címmel (The Counterfeiters), ami tavaly elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart. A film hűen mutatja be a férfi szabotálási kísérleteit, amivel igyekezett a legvégsőkig megakadályozni a németek ellenfeleinek gazdasági tönkretételét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Burgeren kívül egyébként már csak egyetlen férfi él a pénzhamisítók közül. A jegybank egyik vezetőjének elmondta, hogy még most is képes lenne tökéletes hamisítványt előállítani, de meg is nyugtatta egyúttal az igazgatót, hogy nem tenne ilyet - írja a Times.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 28. 10:19
A Momentum 22 pontos javaslatcsomagjában a médiapiacot is érintő változtatásokat vázolt fel: megszün...
Bankmonitor  |  2026. április 28. 09:05
Egyes statisztikák alapján több, mint 500 ezer magyar költözhetett ki külföldre dolgozni az elmúlt é...
Holdblog  |  2026. április 28. 08:02
A következő hetekben, hónapokban dől el, hogy a TISZA által diktált gazdaságpolitika mennyire képes...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?