Egyre több a hamis bankjegy: kicsiben játszanak a csalók

Pénzcentrum
2009. január 14. 15:00

Az Európai Központi Bank legfrissebb, 2008. második féléves statisztikái szerint a hamis euró-bankjegyek száma mintegy 13 százalékkal emelkedett az azt megelőző félévhez képest, de a forgalomban lévő mennyiséghez képest még így is elenyésző az arányuk.

Az elmúlt hat hónapban mintegy 354 ezer hamis bankjegyet hívott vissza az EKB a forgalomból, melyek közel fele (43 százaléka) húszas címletű bankjegy volt. Ezt követték az ötvenesek, illetve a százasok, így a három címlet együtt a teljes hamis bankjegyállomány 94 százalékát adta.

A hamis címletek másik végén, nem meglepő módon az ötös bankjegy áll, hiszen ilyen címlet hamisítása nem épp "költség hatékony", de még ebből is akad néhány hamis példány, ellenben ötszázas bankjegyet még soha nem hamisítottak, legalábbis még nem bukott le vele senki. Az ötszázas egyébként a világ legnagyobb értékű pénzjegye.

A tavalyi év első felében szintén nőtt a forgalomból kivont hamisítványok száma, méghozzá 5,4 százalékkal az előző év hasonló időszakához képest, ami tehát egy lassan emelkedő tendenciát mutat.

A legtöbb pénzjegy természetesen az EU országain belül kerül lefülelésre, azonban augusztusban a kolumbiai rendőrség bukkant 11 millió eurónyi hamis pénzre.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 10. 09:42
Highway to Hell. Főzöm szegény békát. Ötven celsius foknál már szemrehányóan néz rám. Ekkor leveszem...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Bankmonitor  |  2026. október 9. 16:48
A KSH szerint 2025-ben az átlagos nyugdíj a nettó átlagkereset 51%-a volt. A saját nyugdíjad azonban...
ChikansPlanet  |  2026. október 9. 08:00
Az elmúlt időszakban több helyen találkozhattunk ugyanazzal a fordulattal: egy élőhely, egy ökoszisz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 11. 16:05