15 °C Budapest

Állami garancia a devizahiteleseknek

Pénzcentrum
2009. február 5. 08:30

Az állam átmeneti időre garanciavállalással segíti azokat, akik lakáshitelt vettek fel, majd a válság miatt, önhibájukon kívül, elvesztették munkahelyüket - jelentette be Daróczi Dávid szerdai szokásos sajtótájékoztatón.

A kormányszóvivő elmondta: az állam - maximum 2 évig - kész garanciát vállalni a csökkentett összegű hitelrészre azoknak az esetében, akik fizetési könnyítést kérnek a bankoktól. A kabinet egyeztetést kezd a bankok képviselőivel erről a javaslatról, hogy a jövő héten megszülethessenek a szükséges döntések.

A garancia csak azokra vonatkozna, akik a gazdaság válság miatt, vagyis önhibájukon kívül vesztették el munkájukat. Szintén fontos részlet, hogy a garancia csak a válság előtt felvett hitelekre vonatkozna, melynek kezdetét 2008 szeptemberben határozná el a kormány. Vagyis az augusztus után felvett hitelekre már nem járnak állami garancia. A konstrukció részleteit a kormány a bankokkal egyeztetve jövő szerdáig dolgozza ki, egyelőre azt sem tudni, hogy az állami garanciát egy alapon vagy egy cégen keresztül biztosítják.

A kormányszóvivő hozzátette: a devizahitelesek megsegítésére a kormány meghosszabbítja a bankokkal kötött korábbi egyezségét is, miszerint az autóra vagy lakásra felvett devizahitelek a jövőben is költségek nélkül átválthatóak lesznek forinthitelre. (Igaz, ennek a jelenlegi árfolyamok mellett nem sok értelme van.) Ezen konstrukció meghosszabbításának részleteit is a jövő héten dolgozza ki a kormány. Daróczi Dávid emlékeztetett: a teljes hazai hitelállomány 60 százaléka devizahitel, amelyből a lakáshitelek 2 200 milliárd forintot, azaz a GDP 9 százalékának megfelelő összeget tesznek ki.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 15. 13:07
Egy éve a 18-30 éves kitöltők 68%-a mondta, hogy felvenne valamilyen hitelt - egy évvel korábban még...
Holdblog  |  2026. október 15. 11:41
Horvátországban 2025-ben minden lakosra több mint 24 vendégéjszaka jutott a kereskedelmi szálláshely...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 15. 14:27