1 °C Budapest

Bajba kerülhetnek a diákok - A válság az amerikai egyetemistákat is utolérte

Pénzcentrum
2009. január 22. 12:40

A gazdasági válság mélyülése miatt komolyan aggódnak az amerikai diákok. A kormányzati kiadások emelkedése és a pénzintézetek likviditási problémái miatt ugyanis kérdéses, hogy a továbbiakban milyen úton teremtik elő a tanulmányaik finanszírozásához szükséges összeget. Jelenleg három amerikai egyetemistából kettő rendelkezik diákhitellel.

Az amerikai egyetemisták megélhetési költségei (oktatás, szállás, étkezés, stb.) 439 százalékkal (!) magasabbak, mint az 1980’as évek elején - derül ki a National Centre for Public Policy and Higher Education friss tanulmányából. A megélhetési költségek még akkor is gyorsan nőttek, ha a diákok csak a legalapvetőbb dolgokra költöttek.

A College Board nevű amerikai diákszervezet előrejelzése szerint az állami egyetemeken tanulóknak idén átlagosan 6,5000 dollárra lesz szükségük tanulmányaik finanszírozásához, a magánegyetemeken ugyanez a 25,000 dollárt is elérheti.


A több ezer dolláros összeg igen nagy terhet ró az alacsony és közepes jövedelmi kategóriába tartozó családok számára, pedig a munkanélküliség emelkedése (decemberben 16 éves csúcsra, 7.2 százalékra emelkedett az USA munkanélküliségi rátája), az ingatlanárak esése (az S&P Case-Shiller lakásárindex szerint októberben a 20 legnagyobb amerikai városban 18 százalékkal értek kevesebbet a lakások, mint egy évvel korábban), valamit nyugdíj-megtakarításaik csökkenése miatt már így is szorosabbra kellett húzniuk a nadrágszíjat.

Sok család estében ez olyan méreteket öltött, hogy nem tudták tovább finanszírozni egyetemen tanuló gyermekük megélhetési költségeit, következésképpen jelentősen nőtt a diákhitelfelvevők aránya. Jelenleg háromból diákból kettő rendelkezik diákhitel-szerződéssel az USA-ban. (Tíz év alatt több mint duplájára - 41-ről 87 milliárd dollárra - nőtt a diákhitelek állománya.) Tavaly a diákok tartozása átlagosan 20,000 dollár volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


A College Board előrjelzése szerint a hitelfelvevők számának csökkenésére egyelőre nem számíthatunk, mivel sem családjuktól sem egyetemüktől nem számíthat támogatásra a diákok többsége. Néhány kivételtől eltekintve - részben az állami megvonások miatt - ugyanis maguk az egyetemek is finanszírozási problémákkal küzdenek, ezért nincs lehetőségük arra, hogy bármilyen juttatásban részesítsék a tanulókat.

A diákok pénzügyi helyzetének romlása nem csak a diákság, hanem az állam számára is komoly problémát okoz. A kormányzat forrásai ugyanis szűkösek (a növekvő kiadások miatt 2008-ban a költségvetés hiánya minden korábbinál magasabbra, 455 milliárd dollárra emelkedett) és bár a megélhetési költségek emelkedése miatt már módosították az igénybe vehető (hitel)összeget, az nem minden esetben fedezi a diákok teljes költségét.

Éppen ezért egyre több diák fordul egyéb forrásokhoz. Az előző tanévben a magas - akár 19 százalékos - kamatok ellenére (az állam 6.8 százalékos kamatot számít fel a diákhitelek után) 17.5 milliárd dollárnyi hitelt vettek fel a diákok a különböző, nem állami forrásokból - derül ki a College Board adatiból. (Ezzel a teljes hiteállományon belül több mint ötszörösére - 20 %-ra - nőtt a nem állami forrásból származó hietelek aránya.) A pénzügyi válság kirobbanása és a csődbe ment pénzintézetek számának emelkedése miatt - ide értve számos olyat, amely korábban diákhitelek folyósításával foglalkozott - azonban bizonytalanná vált, hogy a diákok a jövőben is számíthatnak ezekre a kiegészítő forrásokra.

PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?