A múlt hét során pár nap alatt 108 millió dollárnak megfelelő összeget vettek ki a betétesek Lettország második legnagyobb hitelintézetéből, melynek eredményeképpen a Parex Bankát a balti állam kormányának kellett megmentenie.
A lett tőkepiaci bizottság elnök-helyettese szerint sajnálatos, hogy az emberek a pletykáknak hittek, nem a bank pénzügyi eredményeinek, így végül pánikba estek és megindult a roham a betétekért. (Itt jegyeznénk meg, hogy a banki pénzügyi eredményekről szóló közzétételeket jóval kevesebben olvassák, mint ahány embernek betétje van...)
A kormány jelképes, párszáz forintnak megfelelő összegért 51%-os részesedést szerzett a bankban, a miniszterelnök azonban gyorsan kihangsúlyozta, hogy több pénzintézetnél nem terveznek hasonló lépést.
A betétek kivonása a mentőakció lezajlása után sem ért véget: kígyózó sorok ugyan sem a fiókokban, sem az ATM-eknél nem voltak, a hétvégén azonban jóval a normális érték fölötti betétek vettek ki a bankból, mely tendencia hétfőn sem tört meg.
A bank egyik igazgatóságának tagja erre annyit mondott, "az emberek annyi pénzt vehetnek ki, amennyit csak akarnak, természetesen bankként ezt nem szeretnénk".
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A lett központi bank várakozások szerint likviditásnövelés céljából hamarosan pénzt pumpál a Parex Bankába, a konkrét összeg azonban attól is függ, hogy mennyi betétet vonnak ki az ügyfelek.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







