OTP Bank: stabil forint- és devizaforrások

Pénzcentrum
2008. október 17. 16:37 2 perc

Az OTP Bank stabil forint- és devizaforrásai bázisán a támogatott és piaci kamatozású forinthitelek széles körét nyújtja, és továbbra is folyósít deviza alapú hitelt. Ugyanakkor a nemzetközi pénzpiaci helyzet hatására és a kedvezőtlen reálgazdasági folyamatok miatt módosít a hitelhez jutás feltételein és a kamatmértékeken.

A legnagyobb hazai hitelintézet árazási testülete differenciált mértékű kamatváltoztatásról döntött a lakáscélú és a szabad felhasználású változó kamatozású kölcsönök körében, a módosítások november elejéig lépnek hatályba.

Az OTP Bank eddigi, markánsan konzervatív hitelezési gyakorlatát jól tükrözi a hitelportfolió stabil minősége. Ugyanakkor a bank tovább kívánja erősíteni a biztonságot azzal, hogy a piaci átlagot meghaladó eddigi hitelfedezettséget megnöveli, egyben kiterjeszti az árfolyam-garanciát és a forintban fix törlesztést.

Ismeretes, hogy a bank vezetése korábban jelezte, hogy újragondolja a "valutaváltó", úgynevezett Világhitel piaci összefüggéseit. Ez a konstrukció a továbbiakban csak a privát banki szerződéssel rendelkező ügyfelek számára érhető el.

Forrásoldalon az őszi, október 31-ig tartó megtakarítás-ösztönző program keretében rövid és hosszabb időtávokon realizálható attraktív hozamoknak köszönhetően az elmúlt hét végéig több mint 60 milliárd lakossági forrás áramlott az akciós forint- és devizabetétekbe. A 6 havi euró betétlekötésnél az elérhető legmagasabb kamat évi 5%. A program október 14-ével új elemmel, a 9 hónapos betétlekötés lehetőségével bővült, amelyre összeghatártól függetlenül, évi fix 9%-os kamatot fizet a bank. A programszerű megtakarítás-ösztönzés a téli hónapokban is folytatódik, és a közeljövőben új, speciális tőkevédett konstrukció is elérhető lesz a bankcsoportnál.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Forrás: OTP Bank Médiakommunikációs Osztály

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?