A jelenlegi helyzetben a magyar állam felajánlotta az OTP Banknak az állami garanciavállalást a bankközi hitelfelvételeire, de ezt stabil tőke-, illetve likviditási helyzetére hivatkozva nem fogadta el a legnagyobb magyar hitelintézet - jelentette be a mai közös sajtótájékoztatón Veres János pénzügyminiszter és Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója.
Veres hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer stabil, tőkeerős, és a helyzet az elmúlt napokban sem változott meg.
Csányi megismételte az elmúlt napokban már hangsúlyozott kijelentéseket, miszerint az OTP tőkehelyzete, illetve likviditási helyzete rendkívül jó és a következő év végéig nincs szüksége külső forrásbevonásra. Az OTP Bank vezetője jelezte: az elmúlt napokban sem vásároltak érdemben saját részvényt, és azt igyekeznek a továbbiakban is elkerülni.
Csányi jelzése spekulációs támadás indult az OTP Bank ellen az elmúlt napokban és különösen tegnap az utolsó kereskedési percekben, ezért megtették a feljelentést. Jelzése szerint a nyomozati szervek kérésére meg tudják nevezni azt a londoni hedge fundot, amely információik szerint a tegnapi árzuhanás mögötti nagymértékű megbízást adhatta.
Csányi indoklása szerint "azért nem éltünk vele (az állami garanciavállalással), mert "külső likviditásra nincs szükségünk". Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: a jelenlegi piaci körülmények között nem kívánnak sem kötvényt kibocsátani, sem bankközi hitelt felvenni.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







