8 °C Budapest

Rohamosan nő a csalások száma: biztonságos-e a hitelkártya?

Pénzcentrum
2008. május 21. 13:00 2 perc

A brit hitelkártyákhoz kötődő bűncselekmények száma egyre emelkedik, az iparági előrejelzések egyre rosszabbak. Az egyre emelkedő megélhetési költségek, a munkanélküliségi ráta emelkedése, az egyre szigorodó hitelfeltételek egyre nagyobb feladatok elé állítják és fogják állítani a következő években is a hitelkártyaszektort. A probléma viszont az, hogy az iparági előrejelzések negatívak.

A bűncselekmények aránya a következő három hónapban várhatóan emelkedni fog. Bár a hitelezési veszteségek mutatója relatíve stabil marad, a Moody's szerint emelkedés várható az egyre problémásabb gazdasági környezetben elkövetett nagyszámú csalás következtében. A csalások és hitelezési veszteségek emelkedése 2008-ban előre látható volt a tavaly őszi subprime piaci válság miatt, habár az emelkedés mértékét szinte lehetetlen lett volna korábban megjósolni.

A hitel és betéti kártyákhoz kapcsolódó csalások a tavalyi év során 535 millió fontra szöktek fel. Ez nagymértékben köszönhető annak, hogy 90,5 millió fontra emelkedett az összeg, amit a külföldön jogtalanul használt brit kártyákról emeltek le. A legtöbb cseles tranzakció (24,6 millió font értékben) az Amerikai Egyesült Államok területén történt, olyan helyeken, ahol nem használnak Chip and PIN technológiát. A szakértők szerint ezek leggyakrabban a bárok és különböző benzinkutak.

A Which? közel 4 ezer brittel készült felméréséből kiderült, hogy harmaduk már volt valamilyen kártyacsalás áldozata. Egyúttal fel is hívták a figyelmet arra, hogy a csalások nagy része egy kis elővigyázatossággal megelőzhető, mint például azzal, hogy nem ugyanazt a PIN-kódot adjuk minden kártyának.

Többet költesz, ha hitelkártyát használsz

Sok ember, még azok is, akik egyébként kiváló pénzügyi szakembernek számítanak, gyakran többet költenek egy hónapban ha a hitelkártyájukat használják, mintha készpénzzel fizetnének. Ez akkor is igaz, ha hónap végén a feltételeknek megfelelően visszafizetik az épp aktuális tartozás teljes összegét és semmilyen büntetést nem kapnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ennek az az oka, hogy sokan úgy gondolnak a kártyára, mint egy eszközre, ami felelősségteljesen használva bizonyos előnyöket ad a készpénzhez képest (pénzvisszafizetés, bónusz pontok, stb.). Egy tanulmány szerint azonban a kártyát használva sokkal több mindent vesz az ember, sőt, sokszor a drágább márkát, mintha készpénzt használna. Összességében az emberek hajlamosak akár 100 százalékkal is többet költeni. Az egyre növekvő kártyahasználat viszont magában hordja a lopás és különböző csalások kockázatának emelkedését is...

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?