14 °C Budapest

Megújult a Budapest Internetbank

Pénzcentrum
2007. november 20. 14:58

Elindult a Budapest Internetbank 3.0. A Budapest Bank (GE Money Bank) számos újítással és a hazai e-bank piacon egyedülálló megoldással rendelkező internetbanki szolgáltatása a hónap közepétől érhető el. Turny Ákos, a bank internetes üzletágvezetője többek között erről számolt be a november 20-án megrendezett II. E-Money Symposiumon. A Budapest Bank főtámogatásával megrendezett szakmai tanácskozás résztvevői az elektronikus ügyintézés, az e-bankolás és az e-számlafizetés gazdasági és technikai érdekességeiről, tapasztalatairól és jövőjéről cseréltek eszmét. A konferenciát Mark Arnold, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója nyitotta meg.

A magyarországi internetezők aránya ma még alacsonynak mondható: a fiataloktól az idősekig terjedő, 15-69 éves korosztályban az internet penetráció nem haladja meg a 39-40%-ot. Különösen bizalmatlanok az emberek az internetes bankolással szemben. Annak ellenére, hogy szinte az összes bank kínál valamilyen on-line banking szolgáltatást, internetbanki szerződéssel csak az összes banki ügyfél 20%-a rendelkezik. Közülük sem sokan használják aktívan az e-bankot: 2007 második negyedévében egy lakossági internetbanki ügyfélre havonta átlagosan 0,7 db tranzakció jutott. A többség csak lekérdezésekre, számlainformációk megismerésére használja az e-bankot, tranzakciókat, igényléseket nem indítanak az interneten.

"A hazai internetezési szokások megváltoztatásában, az e-ügyintézés, e-bankolás iránti bizalom növelése érdekében a Budapest Bank az elsők között csatlakozott ahhoz a kormányzati, piaci és civil szereplőket összefogó, nagyszabású programhoz, mely az információs társadalom fejlesztését, az internet-használat bővítését tűzte ki célul. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által elindított Netrekész Program, összefogja a hasonló céllal indított állami kezdeményezésű programokat, valamint a piaci és civil projekteket." - minderről Mark Arnold, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója beszélt a hitelintézet támogatásával megrendezett II. E-Money Symposium megnyitásakor.

Internetbank 3.0 - az egyszerűségé a jövő

"Az ügyfelek igényeit felmérve és megismerve hozta létre a Budapest Bank új internetbanki szolgáltatását. A Budapest Bank Internetbank 3.0 különlegesen felhasználóbarát felületein és szolgáltatásaival valóban gyerekjáték a pénzügyek intézése." - mondta el előadásában Turny Ákos. "Az egyedülálló, könnyen értelmezhető grafikai megoldások révén, bárki könnyen átláthatja a száraz számsorokat és az eddig bonyolultnak hitt kimutatásokat."

Az internetbankolás, mobilfizetés, elektronikus ügyintézés legfrissebb trendjeivel foglalkozó tanácskozáson a Budapest Bank részéről Turny Ákos, a bank internetes üzletágának vezetője tartott előadást. Turny Ákos "Merre tovább e-money?" című előadásában az internetbankolás jelenlegi helyzetéről, jövőjéről és a Budapest Bank által bevezetett legújabb internetbanki szolgáltatásokról beszélt. Az üzletágvezető szerint az internetes bankolás alacsony népszerűségének oka, az emberek ismeretlentől való félelme és a pénzügyi kultúra viszonylag alacsony szintje. Turny Ákos úgy gondolja, hogy az új és korszerű internetbanki szolgáltatások létrehozása nem elég ahhoz, hogy az ügyfelek nagyobb arányban használják az internetbankot. Szerinte nem elsősorban a termékfejlesztők javaslatai, hanem az ügyfelek igényeinek megfelelően kell kialakítani az internetbanki szolgáltatásokat.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Budapest Internetbank 3.0 segítségével a bank ügyfelei könnyedén, a számítógép mellett ülve kérdezhetik le folyószámlájuk adatait, indíthatnak egyedi és állandó átutalási, vagy csoportos beszedési megbízásokat, bankkártyát igényelhetnek, betétlekötést és feltörést kezdeményezhetnek, feltölthetik mobiltelefon egyenlegüket. A Budapest Internetbank egyik különleges szolgáltatása a Számlaradar, amellyel a bank ügyfelei jobban átláthatják, hogy havonta mire költik a fizetésüket. A Portfolió elemzés megmutatja, hogy a különböző banki termékek között, hogyan oszlik meg a pénzük, mennyi van betétben, hitelkártyán, folyószámlán. Azt is megnézhetik, hogy az elmúlt 3 hónap folyamán hogyan gyarapodott vagy fogyott a vagyonuk. Ügyfélbarát megoldás a Csekkbefizetés az interneten szolgáltatás is, amellyel egy postai csekk formájú űrlapon állíthatják be az ügyfelek a befizetés adatait. A Budapest Internetbank szolgáltatásai folyamatosan bővülnek. Hamarosan a hitelfelvétel és az elektronikus ügyintézés - a hiteles e-kivonatok kibocsátásával - a befektetési megbízások intézése is könnyebbé válhat az új szolgáltatás segítségével.

A Budapest Internetbankról a www.budapestbank.hu, a konferenciáról a II. E-Money Symposium honlapján (http://www.ap.hu/rendezvenyek/emoney2) találnak további információt az érdeklődők.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 30. 09:56
Két nagy válság befolyásolta a Baltikum-Balkán tengely költségvetési politikáját: 2008 és 2020, de a...
Bankmonitor  |  2026. április 30. 08:52
Sokan halogatják, vagy végleg elvetik az egyéni életbiztosítás megkötését, mert félnek az orvosi viz...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
MEDIA1  |  2026. április 29. 18:00
Évek óta meghatározó arcai voltak az ébresztőműsornak.
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom