12 °C Budapest

Lakáshitelesek kis csalásai - nagy lehet az ára

Pénzcentrum
2007. augusztus 6. 15:00 2 perc

A hitelkamatok rohamos emelkedése érdekes és kevéssé etikus banki gyakorlatok tömegére hívta fel mind a lakosság, mind pedig a pénzügyi felügyelet figyelmét. A jelek szerint nem elég azonban az egyik félben keresni a hibát, a hitelfelvevők ugyancsak megtesznek mindent, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a befektetésükből.

A kalapács alá kerülő ingatlanok vizsgálatakor derült fény arra, hogy több esetben a befektetési céllal vásárló britek olyan hitelkonstrukciókat vettek igénybe, melyekre nem voltak jogosultak. Nagy-Britanniában ugyanis a bankok megkülönböztetik a befektetési és lakhatási céllal vásárlókat, előbbieknek kedvezőtlenebb feltételeket biztosítva.

A lakáshatási célú hitelek esetében a kamatok alacsonyabbak voltak, a kamatkülönbség azonban elenyészett a jóval nagyobb tömeget alkotó befektetőkért folytatott harcban, így manapság már önmagában a kamat nem jelent csábítást.

Az adókedvezmény és a nagyobb finanszírozási arány azonban annál inkább. A lakhatási célú ingatlanok esetében ugyanis a hitelösszeg maximuma akár a piaci érték 95-100 százalékát is elérheti, míg ugyanez az arány a befektetési célú hitelek esetében csak 85 százalék.

Emellett a lakáshatási célú ingatlanok esetében eltekintenek a tőkenyereség-adótól, bár ebben az esetben a kisbefektetőknek le kell mondani a befektetési hitelek esetében érvényes adókedvezményekről.

Az adatok azonban arról tanúskodnak, hogy hosszas mérlegelés után a befektetők egy része a lakhatási célú hitelek mellett teszi le a voksát. A tavaly árverezésre került ingatlanok 80 százaléka olyan városrészben található, amely a befektetési céllal vásárlók paradicsomaként híresült el.

A mérleg nyelvének billenésében főszerepet játszott az önrész mértéke, amely, mint kockázatcsökkentő faktor szerepel a befektetési hitelek feltételei között. A 15 százalékos önrész szükségességét bizonyította, hogy több kisbefektető is végül a megvásárolt ingatlan eladása mellett döntött, mert nem tudta a bérleti díjakban érvényesíteni a megnövekedett törlesztőrészleteket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A lakhatási célú hitelek jogosulatlan felhasználása azonban csalásnak minősül, és komoly büntetést von maga után, amely egy extra szerződéskötési díjban és büntetőkamatban nyilvánul meg.

Ez akár több ezer fontnyi veszteséget is jelenthet évente a normál befektetési hitelekhez képest. Így abban az esetben, ha valaki hosszabb távra elutazik és szeretné ez időre kiadni a lakását, érdemes engedélyeztetni ezt, a büntetéseket elkerülendő.

Hazánk nem találkozhatunk ilyen megkülönböztetéssel, már ami a lakáshiteleket illeti. A globális trend azonban nálunk is érezteti hatását az önrészek csökkenésén keresztül. Eddig ugyanis csakis közvetlen állami támogatás igénybevétele mellett lehet önrész nélkül lakáshitelhet jutni, a jelek szerint azonban a bankok megszegték a mindezidáig érvényben lévő aranyszabályt: a finanszírozási arányt több bank is 90 százalék felé emelte.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát: a vevő történetet, státuszt és...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 10:29