Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
Az amerikai legfelsőbb bíróság döntése értelmében a biztosítóknak a jövőben kötelességük értesíteni ügyfeleiket, ha azok hitelminősítése negatív irányban befolyásolja biztosításuk díját. A jogászok szerint erre azért van szükség, mert a hitel-nyilvántartás sok esetben tartalmazhat hibákat, illetve hiányos lehet, az ügyfeleknek pedig meg kell adni a védekezés jogát, tehát tudniuk kell róla, mi történik a színfalak mögött.
A vitát az robbantotta ki, hogy egyes biztosítótársaságok jogértelmezése szerint csak a már meglévő ügyfeleket kell figyelmeztetni abban az esetben, ha díjuk emelkedik a hitel-nyilvántartási adataik miatt.
A legfelsőbb bíróság ezzel szemben kimondta, hogy az új ügyfeleket is értesíteni kell, amennyiben a standard díjnál a hitel-besorolásuk miatt kedvezőtlenebb feltételeket szab számukra a biztosító.
A jogalkotók semmiképpen nem akarják, hogy minden árazási döntés esetében e-mailt küldjenek a cégek az ügyfeleknek, hogy számításba veszik hitel-adataikat, az informálás csak akkor szükséges, ha az adatok fényében az ügyfélnek többet kellene fizetnie, ez azonban az új ügyfelekre is vonatkozik.
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.


