Mennyiből lesz ötmillió forintom? Napjaink Magyarországában a legtöbben még mindig ragaszkodnak a saját tulajdonú lakás megszerzéséhez, amelyhez azonban sokuk nem rendelkezik a megfelelő mértékű saját forrással. Ebben az esetben mindenképpen igénybe veszik majd a bankok egyikének szolgáltatásait, s hosszú időre vállalják a hiteltörlesztésből származó terheket. Pontosan a magas kötelezettségek, és az egyre nyúló futamidő teszi szükségessé a pénzintézetek ajánlatainak ismeretét. A tájékozottság ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy az ügyfél fel tudja mérni lehetőségeit, s a számára legkedvezőbbet válassza. A következőkben ezen döntéshez próbálunk segítséget nyújtani. Lássuk, mit ajánlanak a pénzintézetek 2007. áprilisában!
A hazai piacon tevékenykedő bankoktól kértünk ajánlatot 20 éves futamidejű forint-, euró-, illetve svájci frank alapú lakáshitelre, amelynek összegét 5 illetve 10 millió forintban határoztuk meg. Megkülönböztettük az ajánlatokat aszerint is, hogy azok új vagy használt lakás vásárlására vonatkoznak.
Az adatgyűjtést 2007. április 2-5. között végeztük el, a CIB, az Erste Bank, az FHB, az IEB, a K&H, az MKB, az OTP, a Raiffeisen és a Volksbank tett ajánlatot az általunk felvázolt feltételekre.
Öt millió forint és óriási különbségek...
Első körben az öt millió forintnyi hitelösszegre vonatkozó ajánlatok vizsgáltuk forintban, euróban és svájci frankban. Általánosan jellemző, hogy a különböző kamatperiódusok miatt az ajánlatok összehasonlíthatósága mérsékeltté válik.
Az összehasonlítást azonban további tényezők is nehezítik, mivel a kereskedelmi bankok érthető módon a legjobb színben szeretnének feltűnni, gyakorta előfordul, hogy akciós THM-ket alkalmaznak, illetve különböző mértékben korrigálják a törlesztőrészletet a kezelési és egyéb költségekkel, egymástól eltérő költségszerkezetet alakítanak. Bővebben a következő link alatt található cikkben olvashatunk erről!
Megbízol a THM-ben? Íme az apró trükkök!

Az euróra, illetve a svájci frankra vonatkozó táblázatokból jól látszik, hogy az euró alapú lakáshitelek nem tudják felvenni a versenyt svájci frank alapú társaikkal, sőt néhány esetben még a forinthiteleknél is kedvezőtlenebb törlesztőrészletekkel rendelkeznek. Az euró alapú hitelek "helyzete" tovább romlik, ha az árfolyamkockázatot is számításba vesszük, amellyel az ügyfélnek mindkét devizában felvett hitel esetében meg kell birkóznia.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A táblázatokat végigtekintve már semmi meglepőt nem találhatunk azon az egyre inkább jellemzővé váló trenden, hogy a lakosság nagy része forint helyett svájci frankban adósodik el, vállalva az árfolyamkockázatot a kedvezőbb törlesztőrészletekért cserébe.

10 millión is veri a mezőnyt a svájci frank!
10 millióra van szükségem, nem bármi áron!-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







