Teljesen hétköznapi eset, hogy egy hotelbe érkezve a recepción elkérik betéti vagy hitelkártyánkat és a távozáskor fizetendő összeget foglalásként azonnal elkülönítik a számlán. Ehhez az összeghez az ügyfél már nem férhet hozzá, az elszámolásig ez függő tételnek számít. Előfordulhat persze, hogy távozáskor máshogy, például készpénzzel fizetünk, az igazi gondok ekkor kezdődnek, a foglalás ugyanis nem törlődik percek alatt, így várhatunk a pénzünkre.
A Napi összeállítása rávilágít, hogy az ügyfelek számára szinte teljesen követhetetlen, eltérő gyakorlatot alkalmaznak a bankok a fent említett előfoglalások törlése terén. Változó, hogy a kártyakibocsátó bank hány napig várja, míg a tranzakciót a kártyaelfogadó kereskedő, illetve bankja elszámolja.
Fontos, hogy amennyiben végül máshogy fizetünk, szóljunk a hotelben, hogy indítsák meg a foglalás törlését, ha ugyanis a kereskedő nem indítja el a folyamatot, a szóban forgó összeg gyakran bennragad.
Az Erste és az Unicredit Bank esetében akár 30 napig is várhatunk a pénzünkre, az OTP és a Raiffeisen ügyfelei azonban már 15 nap alatt is használhatják elkülönített pénzüket, amire a CIB és az IEB ügyfelei9nek két hetet kell várniuk.
A bankok többsége persze csak a kereskedő, illetve az elfogadóbank engedélye alapján hajlandó törölni a foglalási tételt, mely gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ügyfélnek kell keresnie a hotelt, hogy lépjenek valamit, a számukra nem éppen sürgős ügyben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A foglalás alatt álló összeg mindig a számlán lévőnek minősül, a kamatát így betéti kártya esetén megkapjuk, hitelkártyánál pedig csak a felhasználható hitelkeretet csökkenti, az elszámolásig azonban nem kamatozik.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






