22 °C Budapest

Fittyet hányva a veszélyre döntöttek - a mérleg nyelve feléjük billent

Pénzcentrum
2007. január 26. 16:00

Megtöbbszöröződött az Internet banking szolgáltatást igénybe vevők köre az Egyesült Királyságban a Lloyds TSB által készített felmérés szerint. A végeredményből levonható konklúzió érdekessége, hogy az online banki szolgáltatások iránti bizalom pont abban az évben növekedett meg jelentős mértékben, amikor hétről hétre újabb hírek röppentek fel az online csalások megszaporodásáról.

A Lloyds 2005 fogyasztót kérdezett meg felmérésének keretében, akik több mint három negyede, 68 százaléka úgy nyilatkozott, hogy gyakorta használja az Internetet banki ügyeinek intézésére szemben a tavalyi 20 százalékos aránnyal.

A megemelkedett kockázat ellenére növekvő bizalomnál is meglepőbb lehet azonban, főként ha a magyarországi Internet felhasználói társadalom kor szerinti összetételét nézzük, hogy az Internet bankinget saját bevallása szerint leggyakrabban használó korosztályt az 50 éven felüliek alkotják, a megkérdezettek több mint 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az Internet az általa leginkább kedvelt ügyintézési mód.

Ezek után már egyáltalán nem ítélhető furcsának, hogy a 25 és 36 év közöttiek között a legkisebb az online banki szolgáltatások használatát választók aránya, akik leggyakrabban telefonon vagy személyesen intézkednek ügyeikről.

Az Internet Bankinget választók 54 százaléka a folyamatos elérhetőséget emelte ki mint fő meggyőző erőt, míg majd egy negyedük a kényelmet tarja választása okának.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Lloyds TSB Internetes részlegének vezetője szerint a tavalyi év eredményei csupán előrevetítik az ide robbanást, amelyet a vállalat már januárban is tapasztalt. A kényelem, az pénzügyi folyamatok ellenőrizhetőség és az aktualitás végül győzedelmeskedni fog az offline ügyintézés felett.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. május 14. 10:51
A világ minden tájáról érkeznek a tanulni vágyók Warren Buffetthez, mint egy ókori filozófushoz. Miu...
MEDIA1  |  2025. május 14. 09:58
Hargitai Miklós lett az elnök. Új alapszabályuk is lett.
Kiszámoló  |  2025. május 13. 10:54
A tegnapi hozzászólásokból az jött le, hogy rengetegen úgy gondolják, hogy mennyire olcsó az áram Ma...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 13. 07:45
Már rég nem újdonság a buy now, pay later fizetési séma, de most találtam egy terméket, ami több sze...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 14. szerda
Bonifác
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem