Van megoldás az igazán kicsiknek is

Pénzcentrum
2006. december 13. 12:00

Kicsi a bors, de erős - tartja a szólás. Ezt egyre inkább felismerni látszanak a bankok is, s nem csupán a nagyoknak, hanem a legapróbb vállalkozásoknak is kínálnak hitelfelvételi lehetőséget, amelyből fedezni lehet egy beruházást, vagy valamely eszköz megvételét.

Banki kínálat

3 hazai bank - Budapest Bank, CIB Bank, Erste Bank - kifejezetten mikrovállalkozások számára biztosított finanszírozási formáit hasonlítottuk össze. A 2004. évi XXXIV. törvény szerint mikrovállalkozásnak minősülnek azon vállalkozások, melyek kevesebb, mint 10 főt foglalkoztatnak valamint éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a 2 millió eurót.

Feltételek, kondíciók

A CIB Banknál csak olyan vállalkozások igényelhetik a a CIB Mikro beruházási vagy fejlesztési hitelt, akiknek az éves árbevétele nem haladta meg a 200 millió forintot. Ez a maximum korlát az Erste Banknál is érvényesül, azonban itt előírás a legalább 10 millió forint éves árbevétel.

Szintén nagyon fontos, hogy a forráshoz jutni kívánó mikrovállalkozásnak nem lehet fennálló köztartozása. A Budapest Banknál feltétel még a cégbejegyzéstől számított legalább 12 hónapos működési múlt.

A hitel futamideje minden esetben definícióból eredően 1 évnél hosszabb, forinttól eltérő devizanemben csak az Erste-nél lehet hitelt felvenni. Amennyiben külföldi fizetőeszközben igényli a vállalkozás a hitelt, elengedhetetlen fontosságú az árfolyamkockázat kezelése.

A kamat a Budapest Banknál és az Ersténél előre meghatározott, míg a CIB-nél megállapodás alapja, ez utóbbinál a tőkeerősebb vállatok így kedvezőbb kamatozás mellett juthatnak hitelhez.

A Mikro Expressz hitel felvételéhez nem szükséges tárgyi fedezet biztosítása, s a gyors hitelfolyósítás is hangsúlyt kap, 1 órán belül előzetes hitelbírálatot kaphat a mikrovállalkozás, s kedvező döntés esetén akár 4 banki munkanapon belül megtörténhet a folyósítás.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A CIB esetében csak a hitelbírálati díj szerződéskötés esetén beleszámít a hitelfolyósítási díjba. A CIB-nél a mikrovállalkozások hitelkérelmeit egyszerűsített eljárással bírálják el, a hitelkérelemre akár 3 napon belül válasz érkezhet.

Állami segítség

Ugyan már csupán idén év végéig, de lehetőség van kedvezményes hitelfelvételre a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül az állami Mikrohitel Plusz program keretében is. A későn ébredőknek pedig a Sikeres Magyarországért Vállalkozásfejlesztési program nyújthat segítséget.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 8. 21:13
Grósz Juditot, az RTL Magyarország volt vezérigazgató-helyettesét bízta meg a közmédiáért felelős mi...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Bankmonitor  |  2026. június 8. 11:23
Továbbra sincs megállás a személyi kölcsönök piacán: nemcsak a kereslet maradt erős, a hitelek össze...
Összkép  |  2026. június 6. 16:48
A magyar elemző, kutató világ 25 új adatokat, kutatási eredményeket bemutató elemzéseit szemlézve mu...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?