Hatrészes új évaddal tér vissza a Kék bolygó sorozat, a narrátor Sir David Attenborough lesz.
Sztárdömping a Balatonnál: ismert magyar arcok lepik el a partot, itt a nyár egyik utolsó nagy bulija
A közönség és a filmes szakma találkozásáról, „filmes beszélgetésekről” is szól a 2026-os Veszprém-Balaton Filmpiknik – mondta a programsorozat csütörtöki veszprémi nyitóünnepségén Kolozsi László forgatókönyvíró-dramaturg, a rendezvény művészeti vezetője.
A fesztivál a „Legyen minden úgy, ahogy régen volt” szlogen köré épül, amellyel a közvetlenséget, a barátságos hangulatot igyekeznek visszahozni – tette hozzá. Nem titkolt céljuk, hogy Veszprém olyan város legyen, mint amilyen a lengyeleknél Gdynia, a cseheknél Karlovy Vary, az osztrákoknál Graz, mert „nem a nagyvárosokban vannak nagyon fontos filmes események, hanem olyan helyeken, ahol kimegy az ember az utcára és találkozhat filmesekkel” – mondta Kolozsi László.
A filmpiknikre érkezők találkozhatnak Török Ferenccel, Enyedi Ildikóval, vagy Halász Árpád állatidomárral, aki „a tyúkot megtanította, hogyan kell kamerák előtt viselkedni” – tette hozzá.
Osvárt Andrea színész, a rendezvény háziasszonya szerint új fejezet nyílik Veszprém és a Bakony-Balaton régió filmes történetében, mert olyan filmes rendezvénysorozatot igyekeztek megalkotni, ahol nemcsak a szakmabeliek, hanem a közönség számára is tartalmas, minőségi kikapcsolódást, és valódi beszélgetéseket tudnak nyújtani. Az idei fesztivál azért is különleges, mert innovatív alkotásokkal bővült a programkínálat, mégpedig inverzív vetítésekkel – jelezte.
Porga Gyula polgármester arról beszélt, hogy a város és a magyar filmipar kapcsolata hosszú múltra tekint vissza, hiszen már az 1970-es évek elején rendeztek filmes eseményt Veszprémi Tévétalálkozó néven, a 2000-es évek második felében a Kamera Hungária nevű filmes találkozó helyszíne volt a település, majd 2020 óta a filmpiknikre várják az érdeklődőket.
Úgy vélte, a több mint ötven év alatt sok minden változott, de „egy dolog örök”: Veszprém egy befogadó közösség, a filmes szakma pedig szeret a városba járni, ahol az alkotók a közönséggel, a befogadóval tudnak beszélgetni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Veszprém-Balaton Filmpiknik Olasz Renátó: Minden csillag című alkotásával nyit, hogy aztán három napon át, Veszprémben és Balatonfüreden nyolc helyszínen mintegy hetven magyar filmet és filmklasszikust vetítsenek le, köztük két premiert. A nézők találkozhatnak többek között Szamosi Zsófiával, Herendi Gáborral és a premier előtt először itt vetített Még egy kívánság stábjával, Dobó Katával, Hermányi Mariannal, Trill Beatrixszel és Kádár L. Gellérttel.
Több kategóriában adnak majd át közönségdíjakat, emellett megemlékeznek Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról, Herskó Jánosról és Grunwalsky Ferencről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







